– Azt mondta, Laven Serrando? – kérdezte az ismeretlen vizek hajóskapitányát Hosszúkéz Gagor. – A Shedel Birodalomból. Illetve annak pereméről – mondta Laven. – Kopoltyúi nőnek, miközben roncsok közt kutat – morcoskodott tovább az illuzionista. – Tán a népe veszejti el az utazókat. Gagor a gnóm mondataira rezonálva kérdőn nézett az idegenre. Drake kapitány inkább egy magabiztos tengerészt látott maga előtt, nem a gnóm által megidézett szörnyeteget. – A legendák távolt tartják a kalózokat és a kincsvadászokat. Aki viszont elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a homokzátonyokkal, büszke tekintettel térhet meg istenéhez – mondta Laven. – A roncsokat pedig kifosztjátok – mondta Gagor. – Ott hever lenn. Nem vetheted a szemünkre pont te, aki kereskedőnek mondja magát mások előtt. Tolvajok ura, sikátorok királya, te ítélkezel felettem? – Meravinban sokan gondolnak rám istenként, – nevetett fel Gagor – én nem szeretem a bírákat. Mivel kereskedsz, Laven Serrando! – Mindennel, ami a Shedel Birodalomban és a peremvidéken megtalálható. Különleges olajok és főzetek, alkimista alapanyagok. A tenger kövei, titokzatos lények varázserővel bíró csontjai.
Erre a mondatra a gnóm felnevetett, mintegy igazoltnak látva a hajós kóklerségét. – Koboldpikkely, sárkánykő, elaggott bikáknak ifjúságszérum, hogy megtarthassák a kikapós fehérnépet. Csupa nagy haszonnal bíró csodaszer. Mit szólsz ezekhez, Meravin ura? – kérdezte Laven. – Ezek rengeteget érhetnek – mondta Shannalar, akit az elhangzottak felcsigáztak, s egy pillanat alatt változtatták meg ellenséges hangulatát. – Jól hangzik. Kelendő áru, melynek értéke emberi léptékkel csekélyen mérhető – mondta Gagor. – Nem pénzt kérek érte. Cserét ajánlok – mondta Laven Serrando. – Félek, nem tudok ellenértéket felajánlani – mondta Gagor. – Egy dolog érdekel igazán, Gagor! – mondta a shedeli hajóskapitány. Drake és Shannalar kíváncsian vonták fel szemöldöküket felkészülve, hogy egy rég elfeledett hősi fegyver, vagy relikvia leírásával folytatja a tengeri kereskedő. – Borok, Gagor. Hordókat kérek fizetségül. A shedeli földeken nem terem meg a bogyósfürt. Égeti a nap, bántja a sós szellő. Borokat kérek, abból is a legjavát. Mindenki lelkesen fújtatott, amikor Laven kérését meghallották, ám nagyot nyeltek, miután folytatta. – És még valamit. Tünde receptúra és a rájuk mondott igék alapján boraik egyesítésének titkát. A varázslók italát, a Mágusok Borát akarom! Mindannyiuk arcából kifutott a vér, amikor a legendák legendáját említette Laven. Deff ebből semmit sem értett, de miután egy fergeteges éjszakát töltött egy tünde matróna ágyában, hallott az említett receptről. – Azt az Elfek Tanácsa őrzi valami titkos helyen – vetette oda foghegyről. Mindannyian a ládán ülő tolvajra néztek, aki nem értette a kérdő tekinteteket. – Miért oly’ különleges ez az ital? – kérdezte Gagor. – A legendáriák szerint felerősítik a mágusok képességeit – képedt el az illuzionista, akinek arcán látták a gyötrelmet, melyet a kínzó vágy okozott. – A varázslókkal együtt a háború során ez is elveszett. Három holdhónapban állapodtak meg. Drake személyesen vállalta a kapcsolattartást, melynek színhelyéül Marsa kikötőjét határozták meg. Ígéretként a tündék különleges nedűit kínálták. A peremvidék hajósa kezet fogott velük, majd komoly szándéka jeléül egy kis üvegcsét nyújtott Gagor felé. – Szerelmi elixír. Ettől a rózsaszín, kókadt kismalac is vadként éled újra. Csak a legmegbecsültebb ügyfelednek! – mondta Laven, majd csónakba szállt. A négyárbócos szinte helyben fordult meg és teljes vitorlázattal cikázott el a kikötő bejáratától. A kapitányát egyáltalán nem zavarták a láthatatlan homokpadok. – Nagy nyereség – mondta Drake. – Egy önálló birodalom, mely nekünk szállít. – És a többiekkel hogyan állunk? – temette a kezébe az arcát Gagor, aki most érezte először, mennyire elfáradt. – Huszonhét hajó, teljes legénységgel. Akik idő előtt elmentek, vételi ajánlatot kapnak a hajókra. Remélem elfogadják és nem kell elsüllyesztenünk a teknőket! – mondta Drake kapitány. – Az árusok és a rendelések listáját megkapod, mihelyt visszatértünk Meravinba – mondta Gagor. – Tamahával már beszéltem, drágakövekben fizetünk mindenkinek, az neked is könnyebbséget okoz – mondta Drake kapitánynak. – A maradék aranyat vidd el magaddal, és vedd meg a hajókat, vagy mit tudom én! Drake bólogatott, majd mielőtt felállt volna egy kérdést tett fel. – Shannalar barátunk egyáltalán nem tűnik orgyilkosnak. Elárulnád, ki is ő valójában? – kérdezte a tolvajvezért. – Mágus vagyok – mondta egykedvűen a gnóm, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Egy varázsló? – kérdezte hüledezve Drake. – Úgy tudtam, mind kihaltak, vagy elveszítették varázshatalmukat. – Tudod, a gnómok ősi faja sokáig él. A hosszú kihagyás ellenére semmit sem kopott a tudásom – mondta Shannalar. – A vitás kérdések rendezéséhez nem árt némi segítség, ugye Gagor? – Egy képzett mágus alappilére a szövetségünknek – mondta Gagor a Kósza Szél kapitányának. – Senki sem mer packázni velünk. – Az első palackot a hajón nyitjuk ki. Koccintsunk a mai nap sikerére! – mosolyodott el a gnóm. Három holdhónapot kapott, hogy megtudjon valamit a nagy titokról. Hosszúkéz Gagor szerette az olyan helyzeteket, melyben az idő fogságába került. Nem tudta, kit környékezhetne meg, de olyasvalakit kell választania, aki a nemesi házak felsőbb vezetésébe tartozik. Egyben biztos volt, Zamfira Simplicinus és háza erről semmit sem tudhat. Drake listája a térdét verdeste. Ruberion Konstat beszállítói névsora hosszabb volt, mint azt gondolta. Ez bonyolította a helyzetet, mert újabb pénzösszegeket kellett felszabadítania, hogy kifizethesse Tamaha ékköveit. Hosszúkéz Gagor éjszakákon át számolt. Feljegyzés feljegyzést követett. A faszénnel összeirkált deszkák a falhoz támasztva sorakoztak. Háromszor olvasta meg, nem hitt a fekete ákombákomok mutatta eredményben. Egy év alatt félmillió arany, és ebben nincs benne a shedeli kereskedés esetleges haszna. Ha hozzáveszi a posvány adta lehetőségeket, a bevétel elérheti az egymilliót. Jövőre tovább terjeszkedhet. Hasonló hálózatokat építhet ki a Thurull-királyság nagyobb városaiban, és talán visszavásárolhatná a Kriglit is. Nosztalgikus hangulatban aludt el. Küldönc érkezett Zamfira Simplicinustól. Gagor átvette a levelet, majd elbocsátotta a gyermeket. Feltörte a pecsétet, hogy elolvashassa a hercegné üzenetét. Az írás rövid volt: a lehető legrövidebb időn belül látogassa meg Zamfira hercegnét és Anizial rendfőnököt, hogy tanúságtételt tegyen hitbéli kérdésekben. Gagor sejtette, hogy Aisteen egyháza nem lelkesedik a kagylószirti templommal kapcsolatos kérdések tisztázását illetően, de azt álmodni sem merte, hogy erről egy inkvizítor társaságában kell beszélgetnie. Zamfira keze gúzsban volt, a család a létezéséért küzdött. Bátyja, Anizial nyíltan nem segíthetett, de annyit elért, hogy erre a kihallgatásra a családi birtokon kerülhessen sor. Mielőtt elindult, tájékoztatta a mágust a levél tartalmáról. Gyalog tette meg az utat. Lassan lépkedett, időt adva a gondolatoknak. Sem kedve, sem ideje nem volt holmi egyházi huzavonában részt venni, és remélte, ezzel a beszélgetéssel pontot tehetnek a halálhozó történetére. A hátsó kapun lépett be a birtokra. Mindenképpen találkozni akart Semelával. A cselédszárnyon keresztül sietett a szobája felé. Négyet kopogott. A kislánya nyitott ajtót, mosolyogva üdvözölte Gagort. – Anyu a belső szobában van, épp öltözik. Mindjárt jön – mondta Khasi, akin érződött, hamar elsajátította az udvari etikettet. – Hogy érzitek magatokat csillagom? – kérdezte a lányt. – Jól megy sorotok? – Itt minden csodálatos. Zamfira hercegné nagyon rendes asszony – válaszolta Khasi. – És Zefirion? – Együtt tanulunk és sokat játszunk. Mármint játszottunk, amíg el nem utazott a parancsnokkal. Nélküle olyan üres a ház. Minden lassabb, olyan erőtlen – kesergett a lány. Semela belépett a szobába. Gyönyörű volt, mint mindig. Gagornak elakadt a lélegzete. Felidéződött legutóbbi együttlétük. A fiatal nő mosolygott, láthatóan ő is hasonlókra gondolt. A tolvajvezér arcán azonban látszott, nem ezért jött, bár remélte, tovaűzve a gondokat, nála maradhat éjszakára. – Örülök, hogy látlak! – ölelte át a férfit. – Káprázatosan nézel ki – csókolta meg Gagor. – Annyira idevaló vagy, Semela. – Mit akarsz, hogy ennyire hízelegsz? – nevetett fel a volt utcalány. – Ez a valóság. A hízelgés ideje naplemente után kezdődik – simogatta meg a tomporát Gagor. – Várlak. Remélem, velem költöd el a reggelit! – simult hozzá Semela. – Gondban vagyok. Segíts nekem! – mondta olyan halkan Gagor, hogy Khasi ne hallhassa. – Nem tudsz olyat kérni, amit ne adnék meg neked azok után, amit érte tettél – mondta a leánya felé fordulva Semela. – Találj nekem egy olyan tündét, aki a legfőbb hatalom közelében van és nagy csábító hírében állt, de az utóbbi időben csődöt mondott imádott hölgye pamlagán! – kérte Gagor. – Nem kérném, ha nem lenne életbevágóan fontos. – Ne szabadkozz, végtére is onnan jöttem! – harapott a fülébe Semela. – A válaszokat is megkapod, de előtte velem kell beérned újra és újra! Perpet a társalgóba kísérte, ahol Zamfira a bátyja és egy másik pap társaságában teázott. A hercegné arca gondterheltnek tűnt, ám mosolyt erőltetve magára, teával kínálta vendégét. Az ismeretlen tünde pap a tolvajfejedelem szembe nézett. – Hosszúkéz Gagor! Köszönöm, hogy eljött, bár kissé meglepett a bölcsessége. Nem sokan járulnak önként Aisteen inkvizítora elé. – Baráti beszélgetésre jöttem – mondta Gagor, miközben töltött magának a különleges ízű teából. – A hivatalom énnékem ezt a luxust nem engedi meg. Anizial rendtársam említést tett egy problémáról, melyet át kellene beszélnünk! – mondta az ítész. – Perial Catenares atya családunk barátja – mondta Zamfira bátyja. – Nincs mitől félnie, az egyház is a megoldást keresi. Gagor erre nem szólt semmit, elméje ösztönösen bezárkózott. Anizial utolsó mondata meglehetősen elgondolkodtatóra sikerült. A megbeszélés az estébe nyúlt. Gagornak többször el kellett ismételnie a kikötői históriát és a halálhozó eltűnését. Perial inkvizítor rendre félbeszakította, leragadt a legapróbb részleteknél, s újra és újra visszatért a térkapu aktivizálásának pillanatához. Amikor végeztek, a két pap türelmet kért, majd félrevonult. Amint visszajöttek, Perial Catenares vette át a szót. – Nos! Aisteen egyházának az a meggyőződése, hogy amit az a részeg álomkóros látott, nem más, mint egy megfáradt elme alkoholmámoros emlékei a régmúltból, melyet egy bunkósbot okozott, amikor találkozott a fejével – mondta az inkvizítor. – Egyházunk fennen hirdeti, hogy a hamis istennő szentélyét elnyelte a tűz Kagylószirten, így sem az a bizonyos kút, sem a fekete mágusok nem léteznek. A káosz szigete a feledésbe merült. – De, amit ő látott… – kezdte Gagor. – És szeretnénk, ha ez így maradna meg a köztudatban! – zárta mondandóját Perial. – Barátként ez a beszélgetés itt véget ért, Gagor úr. Remélem, nem kell vendégül látnom a hivatalomban! Hosszúkéz Gagor lenyelte válaszát. Tudta, a keresés titokban folytatódhat, Aisteen papságának kizárásával. Rá és mágusára maradnak a talányok. Nem ússza meg, hogy Kagylószirtre hajózzon. – Bölcsen döntött. Egy inkvizítor igazát sose kérdőjelezzük meg – tette Gagor vállára a kezét Zamfira. – Hazudtak, mindketten! – mondta kimérten a tolvajfejedelem. – Mások megerősítették, hogy a térkaput egy nagyhatalmú varázstekercsről aktiválták, és amit mögötte láttak, az ott állt teljes valójában. Egy ép szentélyben, Zara kútja mögött egy fekete mágus állt. És nem úgy tűnt, hogy félne bármitől vagy bárkitől. A királyi családra vadászik. A bátyja a család helyett az egyháza mellett döntött. – Anizial csak éreztette, a háború óta ez tiltott terület. Nyilván elhallgatnak valamit, ezért tagadnak mindent. Az ellenségeim csak az alkalomra várnak. A bátyám tisztában van a Pirminnesek ármánykodásával, de bizonyíték kell Kletta ellen. Ha rátalál, az egyház mellénk áll – mondta Zamfira. – Felvázolták a határokat, de odáig szabad kezet kapott. Ne hangoztassa mások előtt a nézeteit! – Kagylószirten lelhetem meg a választ, hercegné – nézett Zamfira szemébe Gagor. – Kockára tenne mindent egy elf családért? – Végtére is szerencsejátékos vagyok. Ha minden igaz, Zara istennő kegyét élvezem – mondta Gagor, mire Zamfira felvonta a szemöldökét. – Mindent megadok, amire szüksége lehet az úton. Ha nem járna sikerrel… – kezdte Zamfira hercegné. – Semela és Khasi lesz a Konstat-birtok örököse. Holnap intézkedek az okmányok tekintetében – mondta Gagor. – Megjöttél végre! – búgta Semela. – Ahogy ígértem – ölelte olyan szorosan Gagor, mintha utoljára ölelné. – Sikerült mindent elintézned? – Minden a legnagyobb rendben. Zamfira hercegné élete kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. – És a te életed, Gagor? Meddig akarsz alvilági ügyletekkel foglalkozni? Meddig kell, hogy egy bűnöző ágyasa legyek? – Ne kérj tőlem lehetetlent! És valld be, számodra is különleges egy olyan rosszfiúval bűnbe esni, mint én! – Igazad van, tényleg mámorító érzés, te haramia. Olyannyira, hogy azonnal érezni akarom! – mászott rá Semela. – Khasi elaludt? – kérdezte Gagor, tudva, hogy a lány hálója a mellettük lévő ajtó mögött van. – Lassan abba a korba lép, hogy megismerkedhet a gyönyör hangjaival – csókolta meg Semela a férfit. Három nap múlva találkoztak ismét. Semela viselkedésén érződött, nem múlt el nyomtalanul az utcai lét felidézése. Ami pénze volt, azt odaadta néhai ágytársának, aki szintén két pulyát etetett. Gagor kérdezgette, de a lány erről nem akart beszélni. A tolvajfejedelem nem feszegette a témát, főleg úgy, hogy az a szajha is neki dolgozott. A nevét sem akarta tudni, úgy sem menthet meg mindenkit. – Mit tudtál meg? – kérdezte Hosszúkéz Gagor. – Ez nagyon kényes téma, Gagor. Ha kiderül, kitől szivárgott ki a hír, annak vége. Nem lesz több munkája, talán összetörik, megölik. – Elrendezzük a dolgát. Ott hagyja az utcát, találunk neki munkát a birtokon. Egyre több vendég érkezik hozzánk éjszakánként, elkél a dolgos kéz. – A szavammal játszol, ha másként lesz! Két elf nemesúrral is hasonlók történtek a nyár végén. Az egyik a Lonchar-ház idősödő feje, Levandir, kinek feleségétől nem születtek utódai, így mindent megtenne, hogy a vérvonala tovább éljen. Két unokahúgát is el akarta csábítani, de az ágyban a papa csalódást okozott. Hiába a buja fiatalság, a hamvas akarat sem képes férfierőt adni a kopaszodó fejnek – kezdte Semela, aki megpróbálta komolyan elmondani a híreket, de a mesélés közben elnevette magát, amikor az ominózus jelenetre gondolt. – És ki a másik? – Ruberion Konstat. Alig tud felállni a székéből, de ez nem tartotta vissza, hogy nem is annyira titkolt viszonyt tartson fent a leánykája társalkodónőjével, aki egy téllel ezelőtt bálozott, de nem kapkodtak érte nagyon, mert állítólag már akkor sem volt érintetlen. Az öregúr nagy kujon hírében állt régebben. Ha újra állna a zászló, a térdfájása is a múlt ködébe veszne! – Ruberiont hagyjuk, nem akarom belekeverni, csak, ha nagyon muszáj! – mondta Gagor. Az elf minden reggelét a forróvizes dézsában kezdte, illatos olajokat cseppentett a kézmeleg vízbe, majd elmerült benne. A család papja és kirurgusa is afrodiziákumokkal próbálta kezelni a menthetetlent, mely életuntként dobta el magától az utódok nemzésének gondolatát. Fürdőköpenyben ült le az asztalhoz, melyen már várta egy pohár bor, mely sajáttöppedtből készült. Levandir Lonchar asztalához az inasa tálcán hozta a levelet. Négyrét hajtva, pecsétviasszal lezárva várta a remegő ujjakat. Az öreg elf hosszan nézte a lenyomatot, mely egy egeret ábrázolt. Feltörte a viaszt, széthajtotta a lapot. A mindenki által használt közös nyelven íródott és személyesen neki szólt. Nagytiszteletű Uram! A hírnevem nemcsak a szerencsejátéknak köszönhetem. Ifjú koromban a hölgyek gyakorta aranyozták be az éjszakáimat, így át tudom érezni azt a megsemmisítő fájdalmat, ami egy férfit élete teljén túl elérhet, elvéve tőle a beteljesítés ágaskodó erejét. Nem e földön él azonban egy növény, melynek esszenciája napnyugtától pirkadatig gyógyítja a férfierő hiányát. Kevesen ismerik a cseppeket, még kevesebben tudják megszerezni az azt tartalmazó üvegcsét. Amennyiben kipróbálná a csodaszert, a levél kézbesítője kint áll a kapu előtt. Talál nála egy fiolát. Cseppentse a tartalmát öregedő botjára, de vigyázzon, hatása hamar jő, így készen áll majd, hogy magját szétszórva, zöldbe borítsa a családfáját! Ha a próba eredménye elégedetté tette, egy teli üvegcse várja azt, ki megfizetné a megfizethetetlent. Gagor