Balog István

 – Várj! – fogta meg a shedeli kezét Gagor. – Láttam már ezt a hegyet.
 – Palaonasz, a tenger ékköve. A halott város, mely megannyi rejtélyt hordoz magában. Az eltűnt és azóta elfeledett tengeri elfek néhai lakhelye, kincskeresők álma, akik sosem tértek haza. Legendás szörnyek, titokzatos tudás, mágikus csapdák – kacagott fel Laven. – Ez mind csak mesemondóknak való szócséplés.
 – Erre lakik a néped? – kérdezte a tolvajvezér a kereskedőt.
 – Számtalan kis sziget veszi körül a nagy hegyet. A tenger tartja el a népem, ezért hálával adózunk. Az, hogy hol s miként élünk, túlélésünk egyetlen záloga – válaszolta Laven Serrando.
 – Értem – mondta Gagor, majd felemelte az állát.
 A shedeli egy kendővel bekötötte a szemét, majd halkan mormolt valamit. Gagor tarkóján a csomó megfeszült.
 – Egy ideig rajtad marad. Ha kipillantasz alóla, meg kell, hogy öljelek – mondta Laven.

Olvass tovább

 Minden izma fájt, nem tudta magát kipihenni, pedig téli mézevő módjára végig aludta az éjszakát. Általában Semela erőteljes rázogatására nyitotta ki a szemét, azonban ezen a reggelen magától ébredt. Beszédfoszlányok hallatszottak az ajtón túlról, ezért csendben odalopódzott és fülelt. Semela éppen a lányával beszélgetett és hangjából ítélve nem volt túl boldog.
 – Miért nem ébreszthetném fel én?
 – Mert fiatal vagy hozzá.
 – Kivirágzott, felnőtt nő vagyok.
 – Talán ez erős túlzás, nem gondolod?
 – Miért akarod mindenáron magadnak?
 – Nem magamnak, de nem is neked. Nem ildomos egyedül bemenni egy fiú szobájába, ráadásul pont ébredés után.
 – Attól félsz, hogy…
 – Szeretném, ha tisztes kérőd lenne, aki nem kérdőjelezhetné meg mennyasszonya ártatlanságát. Hidd el, tudom, mit beszélek!
 Skiel nem értette, hogy anya és lánya miről beszél és azt sem, hogy az ő ébresztése miért akkora gond, hogy arról diskurzust kelljen folytatni kakasszót követően. Gyorsan felöltözött, felrázta a pihevánkost, megigazította a dunnát, majd határozott, jól hallható mozdulattal ajtót nyitott.

Olvass tovább

 Männelor megdöbbent. Napokig csak kóválygott a háza és a fogadó között. Gagortól kapott varázseszközeit Shannalar útmutatása alapján próbálta ki. Tökéletesek voltak, épp olyanok, mint ami egy hadúrnak dukál. A mágikus védelem szabadabbá, lelkesebbé tette. Az elhalasztott találkozók, tanácskozások, utazások ismeretlen helyekre, ismét naprakésszé váltak.
 A Királyság belső tartományaival egyelőre nem akart foglalkozni, ezért terjeszkedésének első állomásaként Gázlóba, a második legnagyobb kikötőbe utazott. A kereskedelmi jogokkal és a tengerhajózással nem kellett foglalkozni, azt Drake a víz felől felügyelte. A szárazföldi szállítást túl nehéz lett volna ellenőrizni, így alkalmanként kisebb összegekért felügyeltették a karavánok biztonságát. Mindenki tudta, hogy egy karaván megtámadása Hosszúkéz Gagor haragját vonná maga után, így a tolvajvezér bosszújától való félelem magával hozta a kereskedelem felvirágzását.

Olvass tovább

 Az Anakletus-ház egykori vincellérje, Salius mester kiokosította Gagort, miszerint mustot adó növényeket a lecsípett vesszejükből csak tavasszal lehet sokasítani, ezért Deff gyerekekből álló csapata újra munkába állt. Sorra látogatták a tünde házak bogyósfürt-ligeteit s fanyelű földvájóval egész növénytöveket lovasítottak meg, melyeket az angyalparti présháznál el is földeltek. Két-három tőke mindegyik fajtából elégségesnek tűnt, azok ujjnyi vastag ágaiból tavasszal több tucat új eredvény is zöldülhet, ami három tél után önellátóvá teheti a tolvajcéh vállalkozását.
 Shannalar nem foglalkozott a jövendővel, Gagor azonban félt, hogy a borvásárlás titka előbb-utóbb szóbeszéd tárgya lesz, ezért fel akarta építeni saját, hazugságokkal szennyezett élettörténetét, melyben a különleges, nagyértékű borok napi mértéktelen fogyasztása, illetve a borgőzös másnapok is jelentős szerepet játszottak. Ha ehhez hozzávesszük a tolvajvezér állítólagos féktelen tivornyáit, ahol a barátok és a vendégek ugyancsak a pohár fenekére néztek. Könnyen ki lehetett számítani, hova is folyt el az a tengernyi tündebor.

Olvass tovább

 A levelek feltartóztathatatlanul szállingóztak a harmatos földre, egyre többször borult el az ég, egyre rövidebbek lettek a nappalok.
 Az első bogyósfürt-táblákon megkezdődött a szüretelés. A Rügyfakadás fürjei szinte zölden kerültek a puttonyba, tömött, kemény bogyói a dézsákban sem törtek meg a végeláthatatlan sorok súlya alatt.
 Pamfil intézte a betakarítást. Kéttucat leány és tíz markos legény dolgozott naphosszat a sorok között. A lányok éles késsel vágták puttonyba a fürtöket, hogy férfiak azt a hátukra véve a taposódézsákhoz cipeljék. A munka végeztével körülállták a tárolókat, áldást mondtak Aisteen kegyéért, majd a lányok mezítláb a többöles dézsákba másztak. Mezítláb tapodták a fürtöket, míg a szemek héja megadta magát, s felrepedve feltárta bensőjének savankás titkát. Mindeközben zenészek húzták a talpalávalót. A lányok a bogyósfürtökön, a fiúk a dézsán kívül táncoltak. Szóbeszéd járta, hogy valamelyik legény szemet vetett egy rózsaszálra, így azt a fiút a többiek megfogták és behajították a mustba, hogy szerelmével lehessen, s csókok közepette együtt taposhassanak, ragacsosra áztatva a lent. A munka végeztével a fiú és a lány együtt mehetett a tóra fürdeni, felfedezve és megismerve egymást.
 A must együtt forrt ki, de Pamfil a Gagor által kért mennyiséget a préselés után külön tetette.
 A többi alapanyag beszerzése nem volt ennyire egyszerű. Volt, amit a nagy terméshozam okán egyszerűen be lehetett szerezni, de volt, ahol kis csapatnak kellett az éj leple alatt megdézsmálni az ültetvényt.
 Ezeket a tolvajokat Deff képezte ki. Gyermekekből verbuválta seregét, külön megtanítva nekik, hol kell elvágni a termés szárát s azt, egy tőkéről csak egy fürtöt szabad elhozni, a többit meg kell hagyni, nehogy kitudódjon s őrt állítsanak a tábla mellé. Így is találkoztak hangosan ugató kutyákkal, melyeket simogatással és bundájában pácolt fülessel hallgattattak el.

Olvass tovább

 Vízmélye egyáltalán nem tartozott az unalmas városok közé, de az idei nyár végleg beírta magát a históriáskódexekbe.
 Az első napokban a gnóm és Männelor csak méregették egymást, nem is szóltak a másikhoz, majd, amikor Vízmélye alvilági ura végre kiderítette, ki dönthet a kancellária megrendeléseiről, leültek megvitatni, hogyan jussanak el hozzá a legrövidebb úton és módon.
 Männelor kihallgatást kért a kincstár tárnokmesterétől, aki miniszteri rangban, bárói oklevéllel rendelkező nemesember volt.
 Josept Corby nem volt szegény. Évi járandósága és birtokai jövedelme meghaladta a kétszázezer aranytallért, aminek azonban nem volt sok látszata, mivel ő és családja minden tagja hihetetlen fényűző életet élt. Kastélyok, városi találkák zuglakásai, hajók, egzotikus állatok, idegen népek ékszerei, fűszerek, zamatos afrodiziákumok, kéjnők, örömszolgák és vágykeltő, szinte gyermek udvaroncok egész sora tizedelte az évi apanázst.
 Männelor kiderítette mind a kincstárnok, mind a felesége viselt dolgait. Tudott és eltitkolt szeretőket, megszült fattyakat, elhajtott zabikat, izgalmas és undorító lepedő-híreket, vállalhatatlan szeretőket, nem beszélve az istállók nemes csődörjeinek kollektív, odaadó látogatásáról.

Olvass tovább