Királycsinálók

Királycsinálók – ciklus

Az illuzionista (Tizenötödik fejezet)

 Csípősebbre fordultak a reggelek, hajnaltájban fázott a lehelet. Napközben elég volt egy lenge felső, de a pirkadat munkásai bőre borsózott a friss harmatban.
 A Simplicinus-udvarházban csendesen teltek a napok, nem volt, ki harsány módon üdvözölje a mellette elhaladót, s nem volt egy se, ki mosolyával törje meg a gyász mindent beborító, lelket hamvasztó, soha el nem múló csendjét.
 Salafi meggyilkolása lavinát indított el. A temetés után azonnal összeült a Házak Tanácsa, megtárgyalták a haláleseteket és kis többséggel ugyan, de úgy döntöttek, a Simplicinus-ház a jelen körülmények között nem képes megbirkózni Tűhegy vezetésével. A határozat szerint az ideiglenes uralkodói hatalmat a házviszály csillapodásáig, de legkevesebb három télfordulóig a Pirminnes-ház gyakorolhatja. A régenskirály beiktatására az újhold égen történő megjelenésének időpontja lett kijelölve, jelképesen mutatva egy új korszak kezdetét.

Olvass tovább

A korona várományosa (Tizennegyedik fejezet)

 Salaver Simplicinust a családi kripta mélyére helyezték, ám az új király beiktatására várni kellett. Elf szokás szerint, új királyt csak télközépen koronázhatnak, amikor a nappal az éjszakával szemben új erőre kap.
 Zamfira nem engedte, hogy utazóládáját összekészítsék. Férje elé állt, hogy megállítsa.
 – Nem mehetsz el! – mondta emelt hangon. – Gagor megmondta, hogy nem teheted ki a lábad a birtokról, amíg az ünnepség véget nem ér.
 – A disznók nem várnak. A Házak Vadászata a koronázás előszobája. Ha nem veszek részt rajta, a bátyád nem teheti a fejemre. Zaraves válogatott csapata vigyáz majd rám.
 – Ne menj!
 – Nincs választásom, Zamfira.
 – Itthon maradok! Nem nézem végig!
 – Kedvesem! – vonta magához a herceg a feleségét. – Megígérem, karcolás akkor lesz rajtam, ha lovaglás közben faággal tusakodok.
 Hosszan ölelték egymást, csók csókot követett. Zamfira alig akarta elengedni. Félte, miként ér véget a vadászat s kik lesznek kiterítve ott a földön.

Olvass tovább

Halálhozó (Tizenharmadik fejezet)

 Deff, két emberével a Cefrébe hozatta a félrészeg semmittevőt. Átnyalábolva húzták végig a kövezett úton, lábbelije orra elkopott. Gagor, alvezérére bízta a züllött férfi kijózanítását. Deff nem válogatott az eszközökben. Ruhástól mártották bele a dézsányi kútvízbe. Addig merítették, amíg szederjes szájjal, alig érthetően rimánkodott: azonnak hagyják abba, mert menten megfagy.
 Miután kimosdatták, kerítettek ruhát, meg valami csizmafélét. Pamfil ételt tett elé az asztalra, de a korsót frissen mert vízzel töltötte meg.
 Így, megtisztálkodva látszott csak igazán, hogy a ráncosodó bőr, a fakuló haj és a kötélhúzástól meggémberedve maradt ujjak, néhai tengerészről árulkodnak.
 A volt matróz már ásítozott a mennyei vacsora után, amikor Hosszúkéz Gagor az asztalához lépett s leült a vele szemközti székre.

Olvass tovább

A király ebédje (Tizenkettedik fejezet)

 Megkettőzték az őrséget. Íjászok, tünde szemek vigyázták a királyi birtok körüli tájat, minden apró mozgásra azonnal emelkedtek a hosszúíjak. Éjszaka fáklyákkal világították meg a külső falakat, s kutyákkal verték fel a szunnyadó vadakat. Cselszövőket kerestek, felségárulókat riasztani a sötétség leple alatt.
 Salaver Simplicinus gyerekkora óta készült arra, hogy uralkodóvá válhasson. Mennyi év békében és viszonylagos nyugalomban, ám őt is meglegyintette a félelem befurakodó démona. Soha életében nem rettegett, most mégis elhitették vele, van rá oka. Kletta Pirminnesnek tulajdonították a leolvasott szavakat, noha a kiöregedett obsitos tűnt inkább a végrehajtónak. 
 Hova lesz a világ, ha életet kell kioltani, hogy megmaradjon az, mi népének annyira szent! Váltig ellenezte, hogy néhai bajtársa, ki annyira hasonlatos volt őhozzá, eljátssza a hitelest a házak közös vadászatán, tudva, előbb-utóbb eljő hozzá. Megkeresi, becserkészi és kíméletlenül csap le, mint sólyom a hegyesfülűre az elhullajtott gabonaszemek között.
 Mégis vállalta. Őérte és Tűhegy minden elf lakosáért, kik hittek az ősi jogban és vezetőik jobbító szándékában.

Olvass tovább

A bál (Tizenegyedik fejezet)

 Gagor a bál előtti napokon Zamfiránál teázott. A házigazda eddig nem tapasztalt ízeket osztott meg vele, bevezetve az elfek teázási szokásába.
 A lassú kortyolgatás alatt a tolvaj megismerte a tündeházak világát, annak hatalmi felépítését és egymáshoz való viszonyukat. A hercegné olyan belső információkkal látta el Gagort, melyeket egy kiterjedt kémszervezet is csak évek alatt fürkészhetett ki.
 Az utolsó két nap Khasit is magával vitte, hogy szokja a tündék látványát. Zamfira Simplicinus a házgondnokát bízta meg a leányka pesztrálásával. Gyermeke nem lévén, a középkorú tünde eleinte idegenül érezte magát a szerepében, de Khasi érdeklődése és folyékony elf beszéde egyre inkább lenyűgözte.
 Gagor az utolsó kortynál tartott, amikor az ajtónálló beviharzott.
 – Úrnőm, a toronyból látták a hintót!

Olvass tovább

Az első ház (Tizedik fejezet)

 Zamfira Simplicinus furcsállotta, hogy egy hétköznapi ember kér tőle kihallgatást, de informátora Hosszúkéz Gagort módos, befolyásos üzletfélnek tüntette fel.
 Normál esetben a férje fogadta volna a vendéget -kimentve a ház úrnőjét az illetlen találkozás alól-, de a családfőt Illaria környéki birtokára szólította a kötelesség.
 Kétlovas hintó kanyarodott a Simplicinus-udvarház felhajtójára. A kocsikísérő illő módon nyitotta ki Gagor előtt a kis belépőajtót, aki kecses lépéssel szinte leugrott a kőzúzalékos érkezőre.
 Tünde ajtónállók méregették vendégüket, akinek érkezéséről a házgondnok mindkettőjüket értesítette. Első ránézésre, ruházata alapján igazi uraságnak vélték, bár nem tudták mire vélni jöttének célját. A hercegi családhoz sosem érkeztek látogatóba emberek.

Olvass tovább

Alapkőletétel (Kilencedik fejezet)

 Télbe fordult, amikor rátalált. Nehéz megmondani, hogy a posvány széléhez, vagy már a nemesi kúriákhoz tartozott a terület, valahogy a kettő között állt. Nyár óta elhagyatott volt. A bejárathoz vezető, indákkal benőtt sikátoron a lovaskocsi is csak gyakorlott hajtóval juthatott be.
 Hosszúkéz Gagor az elszegényedett, kereskedéssel foglalkozó, Konstat-ház épületegyüttesét nézte ki magának.
 A kereskedőház igazi labirintusnak bizonyult. Megszámlálhatatlan folyósó, terem, szoba, pince és udvari tároló szolgáltatta a birtok teljességét. Szabdalt építési szerkezete jól védhetőnek bizonyult, erre tökéletesen alkalmas volt a kétember magas kőfal, mely körbeölelte az elf épületet. Csupán két bejárata volt a kúriának. Egy, ahol a kocsik bejöhettek és egy másik, ahol fordulás nélkül, az áruk kirakodása után el is hagyhatták a tágas udvart.

Olvass tovább

A cégér (Nyolcadik fejezet)

 Heten ültek egy diószín ovális asztal körül. Mindenki mögött egy segítő állt egy kis asztal mellett, melyen arany és platinaoszlopok sorakoztak. Midőn Hosszúkéz Gagort bekísérték a terembe, az ott ülők egyike felállt és amolyan üdvözlésfélébe kezdett. Habár hét elf fogadott egyetlen embert, mégis az tűnt magabiztosabbnak. Megérkezésével a fölényesség egy pillanat alatt eltűnt a tündék arcáról.

Olvass tovább

A kihívás (Hetedik fejezet)

 Drake kapitány nagyvonalúnak tartotta azt a háromszáz aranyat, amit Dogy kimenekítéséért kapott. Volt egy jelszó, amit Dogy csak akkor árult el a Kósza Szél kapitányának, amikor partot értek Erdőhát kikötőjében, de ez szokványos módja volt a szállítások visszaigazolásának.
 A viteldíj ilyetén megtoldása felkeltette Drake érdeklődését. Egy bőkezű ember előbukkan a semmiből az elfek földjén. Nem retten meg az igazságszolgáltatás hírétől és nyíltan ajánlatot tesz neki, a kőrözött csempésznek. Neki, akit a Bírák hada üldöz, élükön Bordírral, a rettegett törvényszolgával.
 Személyesen először négy holdhónap múlva találkoztak. Gagort egy kisebb parti vitorlással északkeleti irányba vitték, majdnem az angyalparti fejkőig élesítették a hajót, ahol lehorgonyozva, bevont vitorlákkal várta őket a Kósza Szél. Hosszúkéz Gagor átszállt Drake hajójára.

Olvass tovább