Zamfira Simplicinus furcsállotta, hogy egy hétköznapi ember kér tőle kihallgatást, de informátora Hosszúkéz Gagort módos, befolyásos üzletfélnek tüntette fel. Normál esetben a férje fogadta volna a vendéget -kimentve a ház úrnőjét az illetlen találkozás alól-, de a családfőt Illaria környéki birtokára szólította a kötelesség. Kétlovas hintó kanyarodott a Simplicinus-udvarház felhajtójára. A kocsikísérő illő módon nyitotta ki Gagor előtt a kis belépőajtót, aki kecses lépéssel szinte leugrott a kőzúzalékos érkezőre. Tünde ajtónállók méregették vendégüket, akinek érkezéséről a házgondnok mindkettőjüket értesítette. Első ránézésre, ruházata alapján igazi uraságnak vélték, bár nem tudták mire vélni jöttének célját. A hercegi családhoz sosem érkeztek látogatóba emberek.
Perpet házgondnok az illendőség szabályait betartva Hosszúkéz Gagor elé sietett, miután az ismeretlent az egyik ajtónálló katona a fogadóhelyiségbe kísérte. – A nevem Gagor, és Zamfira hercegnéhez jöttem – mondta szemrebbenés nélkül Perpetnek. – Remélem nem késtem el, a lovak a sárban nagyon lassan haladtak! – Kérem, uraságod várjon itt, amíg bejelentem! – szólt a házgondnok, majd elviharzott, magára hagyva Gagort a vigyázó katonával. A tolvaj gyönyörködött a helyiség csodálatos kidolgozásain. A köveket, ablaknyílásokat kecsesre, csúcsívesre faragták, a faburkolatok a legnemesebb és legidőtállóbb vasfából készültek, míg a falikárpitokat gnómok által építtetett szövőmasinákon gyártották. A bútorzat fái furcsa módon nem egyenesek voltak, hanem rejtélyes módon hajlított, kanyarulatos technikával érték el az elfekre annyira jellemző légies könnyedséget. Gagor ösztönösen mágiát látott a csodába, habár tudta, hogy a mágustornyok háborúja után a varázslók elveszítették varázslói tudásuk legjavát. Kisvártatva Perpet nyitott ajtót, melyen egy gyönyörű elf nő lépett be. Arca, haja és a ruházata együtt tette őt elbűvölővé és fenségessé. Hosszúkéz Gagor rögtön látta, hogy az Aisteen templománál látott nő igazi jelenség. Született vezető, született nemes. Zamfira Simplicinus egy mozdulattal elbocsátotta gondnokát, szeme apró mozdulatával csupán a védelmezésére kiképzett katonáját marasztalta. – Úrnőm! Hálával tartozom, hogy fogadni méltóztatott – hajolt meg főúri illendőséggel a tolvaj. – Maga jóképűbb, mint azt a híre mondatja. Hosszúkéz Gagor! Milyen név ez, mondja? – kérdezte provokatívan a hercegné. – Ragadványnév, melyet irigyeim aggattak rám a hátam mögött. – Sokak szerint világfi, hamiskártyás, amolyan úri bűnöző – vázolta komoran az elf nő. – Mégis, ide merészkedik a házamba! Mit keres itt a családom közelében Gagor úr? – kérdezte emelt hangon Zamfira Simplicinus. Gagor ismerte ezt az érzést. Az állandó félelmet. Olyan belső feszültséget, mely nem hagyja nyugodni, aludni, létezni. Egy anyát látott, aki rettegett. – Hercegné, ön elveszített valamit, amikor meglátogatta Aisteen szentélyét. Szerencsés voltam, így most visszaadhatom – nyújtotta át az elf műremeket. Zamfira arca megfeszült, ahogy megpillantotta a végleg elveszettnek hitt családi ereklyét. Lassan nyúlt érte, alig merte megérinteni. Gagor kinyújtotta a kezét, tenyerén kínálva a karkötőt. – Azzal, hogy eltűnt, egy darabot szakítottak ki a szívemből – vette el könnyezve Zamfira. – Jó önt boldogabbnak látni, kérem, mosolyogjon többet! – mondta Gagor. – Miért adja vissza? Mennyit remél ezért egy magafajta bűnöző? – Csak a mosolyáért jöttem. Láttam, hogy nyomasztja valami a lelkét. Örülök, ha segíthettem! – hajolt meg Gagor, majd a katonára nézett, közölve távozási szándékát. – Fogadja hálám, Gagor úr! – mondta Zamfira Simplicinus, a sziget királyát adó tündeház hercegnéje. – Ha segítségre szorulna…, Úrnőm! – hajolt meg újra Hosszúkéz Gagor, majd a katona kíséretében kilépett a szoba ajtaját. Zamfira hercegné nem tudta mire vélni látogatója nagylelkűséget, szívét mégis melegség járta át. Hármójuk köteléke újfent egybeforrt: férje nyaklánca, az ő karkötője és kisfia gyűrűje. Általuk érezhette szerettei közelségét. Rögtön tudta, hogy férje gondterhelt és azt is, kisfia térdén a seb még nem gyógyult be. „Úgy gondolta, vendége talán nem tudta, mit rejt e becses ékszer. Honnan is tudhatná egy ember, mire képesek az ősi elfek családi talizmánjai? Azt mondták róla, gátlástalan csaló és tolvaj, gazdagságát cselvetéssel szerezte. Családok, anyák sírtak a haza nem hozott fizetség miatt. A szeme mégis igaznak tűnt. Nem kért, nem is kapott, mégis elégedett volt a tekintete.” Mivel férje, Salafi csak holnapra volt várható, úgy döntött, megkeresi Gagort és kiköveteli nagylelkűségének valódi indítékait. Perpet házgondnok Zaraves parancsnokot bízta meg Hosszúkéz Gagor felkutatásával. Amikor Zaraves beszámolt arról, hogy a Gagor nevű személy tartózkodási helye a Konstat-ház központi épülete, Zamfira Simplicinus lerogyott a székére. – Mit keres ott? Talán a matuzsálem Ruberion vendége? Innen hát a vagyona? – kérdezte maga elé meredve a hercegné. – Attól tartok, nem ez a helyzet. Két napja a kancellárián átírták a ház tulajdonjogi papírjait. Készpénzért vette meg az udvarházat. Ruberion Konstat a régi, atyai birtokra költözött. – Aisteen szent nevére, az rengetegbe kerülhetett – nézett Zaravesre a hercegné. – Ezzel egy időben Konstat úr kifizette minden adósságát. – Meglátogatom ezt a Gagort. Intézzen nekem egy időpontot, kérem! Deff két nap után beszélt újra a főnökével. A mustrára ezután került sor, jóval a reá testált határidő előtt. A gyerekek a birtok udvarán fogócskáztak. Volt, aki fára mászott és kötélen hintázott, volt, aki a kőkerítés falán bandukolt, volt, aki köveket dobált célba és voltak, akik egymással birkóztak. Gagor alaposan megfigyelte őket. Kilencet rögtön elküldött, ügyetlenségük azonnali lebukást eredményezne. A maradottak legtöbbje árva, vagy utcára kitett fattyú volt, három gyermek azonban szülőket emlegetett. A tolvaj mindhárom gyermeket hazaszalajtotta azzal, hogy a szülőjével együtt jöjjenek vissza, amilyen gyorsan csak lehet. Deff eközben pipára gyújtott. – Mióta pöfékelsz? – kérdezte tőle Gagor. – Úr lettem, kijár a pipa, nem? – vonta meg vállát Deff. – Nekem is ki kellene próbálnom, csak ocsmány szagú lesz tőle a szám. – Ha van pénzed, lehet büdös a szád. Gagor éppen válaszolt volna, amikor megjelent az első fiú, maga után húzva egy fiatal lányt. – Miért a nővéred hoztad, te akasztófára való? – lökte oldalba Deff. – Az anyja vagyok – válaszolta a lány. – Mit óhajt az úr? – Munkát ajánlok neked és a fiadnak – mondta Gagor. – Mindig akad megfelelő munka ilyen szép lánynak – szólt Deff, magára vonva főnöke rosszalló pillantását. – Mosónő vagyok, nem szajha! Keményen dolgozom – emelte fel büszkén a fejét a lány. – Menj a dolgodra! – mondta Gagor Deff felé fordulva, majd a gyermek anyjához fordult. – A kikötő közelében van egy fogadó, a Cefre. Mostanában nyitott meg. Kisegítőt keresek a konyhára és a szobák tisztántartására. Könnyebb munka, mint egész nap mosni. Mennyi a napi fizetséged? – Kettő vagy három ezüst, néha öt – jött ki a lány száján úgy, hogy Gagor érezte, menten elsírja magát. Gagor nagyon jól tudta, öt ezüstből aligha futja kettejük ételére. – Nem kertelek. A fogadóban kapnátok egy szobát, a konyhában ételt, amennyit akartok. A te béred ezen felül napi egy arany lenne. A fiaddal külön tervem van. – Hát olyan az úr? Gyerek ő még ahhoz! – sírta el magát a lány. – Inkább velem tegye már akkor! – Megvesztél? – kiáltott fel Gagor. – Kitaníttatnám a gyermeked és nekem dolgozhatna. Látom, milyen ügyesek az ujjai. Sokat van a mások zsebeiben. – Különben éhen halnánk. – Napi egy arany, kvártély, koszt. A testeddel szabadon rendelkezel. A fiad mindent megtanulhat tőlem. Sosem lesztek pénzszűkében. – Aisteen áldja meg önt, uraság! – Gagor a nevem. Az ajtónálló tisztelettel meghajolt, amikor Hosszúkéz Gagor újfent lelépett a hintóról. A katona viselkedése nagyot változott a legutóbbi látogatás óta. Amikor bekísérték, a hercegné már a szoba bejáratánál várt rá. – A bocsánatát kérem Úrnőm, de a birtokom még nem alkalmas magas rangú vendég fogadására. Lekötelezett, hogy teaidőre invitált – udvariaskodott a tolvaj. Zamfira ezúttal nem csak Perpet házgondnokot, de az ajtónállót is elküldte, így ketten maradtak két kristálypohár és egy korsó teavíz társaságában. – Kiváló a tea zamata. Hasonlót sem ittam még. Nem a szigeten terem, ugye? – kérdezte Gagor. – Ön jó megfigyelő. Kamil, nap érlelte domboldalán szedték e leveleket – mosolygott az elf asszony. – Nem hallottam a gnómok teázási szokásairól. – Egy odatelepült unokaöcsém termeszti. A gnómok ki nem állhatják a tea ízét. Azokon a domboldalakon azelőtt bogyósfürtöt szüreteltek, hogy késői aszalványbor születhessen belőle. Az a fajtájuk itala – nevetett fel Zamfira. – Miben állhatok szolgálatára, hercegné? – kérdezte komolyabb arccal Gagor. – Mennyire ismeri az elf házak történetét és a jelenlegi politikai viszonyokat? – Amennyire egy magamfajta külhoni tudhat ezekről. Az ön sógora a király, a férje hercegi rangban van, s az önöké Tűhegy első számú nemesi háza. – Először azt hittem, hogy maga kém. Sok az irigyünk s a vetélytársakból sincs hiány. Volt egy család, akit a maga megszületése előtt írtak ki a Nagykönyvből. Örök félelmem, hogy mi is erre a sorsra jutunk. Sok jel mutat arra, kihívója lesz a trónnak és örököseinek. Házunk főpapja is erre következtet a jóslatokból. – Biztosíthatom, nem vagyok kém, és nem állok más házak szolgálatában – válaszolta Gagor. – Megvette a Konstat-házat, ráadásul áron felül. Mi szél hozta erre a szigetre? És nehogy azt mondja nekem, hogy a jó levegő, a napfény, no meg a dallamos elf nyelv elsajátítása okán jött e messzi tájra! – nézett mélyen a tolvaj szemébe Zamfira Simplicinus. – Hercegné! Barátként jöttem – mondta Gagor. – Elragadtattam magam, bocsásson meg! – zökkent vissza a valóságba Zamfira. – Örülök, hogy ön említette a barát kifejezést. Örökké hálás leszek azért, amit tett, akár önzetlenül, akár haszonszerzés reményében tette. Nem érdekel. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de szívességet kérek öntől. Azonban meg kell mondania az árát! Egész életemben hálás lehetek, nem akarok azon túl tartozni senki fiának. – Hallgatom! – Férjem nem ért velem egyet, de én úgy vélem, házunkat csapás fenyegeti – mondta Zamfira, immár nagyasszonyi hangsúllyal. Hosszúkéz Gagor kérdőn nézett rá, így tovább folytatta. – Tűhegy második háza a Pirminnes családé. Sosem szíveltem őket, de országunk irányítása megkövetelte a mások hibáinak elviselését, így nem emeltünk szót a minket gyalázkodó megnyilvánulásaik miatt. Utolsó találkozásunkkor, közülük az egyik ifjú arra utalt, hogy a király nem lesz mindig király. Tette ezt nyomatékosan és felettébb indulatosan. – Királygyilkosságra, összeesküvésre gyanakszik? – Féltem a családom. Láttam a szemében. Olyat, amilyet az elfek szeme sosem tükrözhet. – Miben tudnék segíteni? – Kérem, használja fel a kapcsolatait, hogy a gyanúmat megalapozza vagy végleg eloszlassa! – Ehhez be kellene épülnöm a tündék soraiba. Nem holmi taknyos kártyavetők közé, hanem a legmagasabb körökbe. – Vásárnap a Pirminnes-ház bált rendez, amolyan megelőlegezett eljegyzési ceremóniaként. A férjemmel hivatalos vagyok az összejövetelre. Szeretném, ha elkísérne! Ön lenne az első ember, akit hercegi tanácsadóként mutatnánk be. – Ön nagyon bátor asszony. – Mennyi az ön ára, Hosszúkéz Gagor? – ízlelgette az általa először kimondott ragadványt Zamfira Simplicinus. – A legdrágább és egyben a legkifizetődőbb üzletét kötötte meg az előbb, Hercegné! – hajtott fejet a tolvaj. – Két főre kérem a meghívót, hozok magammal egy gyermeket is a bálra! Deff gondja az égig ért. Két nap alatt találni olyan gyermeket, aki érti a tündék nyelvét és a hallhatatlan beszédet? Tán megőrült Gagor? Eddig húsz aranyat hagyott a kocsmákban és a sikátorok mélyén, de most a szerencse mellé állt. Volt már dolga vele, izgága kis lotyóként gondolt rá. Karmolt, rúgkapált, ha megelégelte a döfködést. Mielőtt megesett, tünde családnál szolgált, jól kiismerte a beszédet. Annyira megtetszett neki a lágysága, hogy a megszületett lányát is megtanította a hegyesfülűek nyelvére. A lányka kivirágzott korban lehetett, amolyan se eleje, se hátulja teremtés, Szerinte szajha lehet belőle, mert anyának keskeny a csípője, csecse meg szemernyi sincs a szoptatáshoz. Deff Gagorhoz vitte az anyát és a lányát, de a főnöke hamar értésére adta, hogy csak velük óhajt beszélni, a kerítőre most nincs szüksége. Csapzott, lompos volt mindkettő, ruhájuk foltjait elfedte a mindennapok mocska. Egyikük sem mert megszólalni, hamar híre ment, mekkora úr lett Hosszúkéz Gagorból. Csak méregették egymást szótlanul. – Mit akar tőlünk az úr? – kérdezte félve a szajha. – Megélhetést ajánlok. Fedelet, ételt és szép ruhát – válaszolta Gagor. – Magának akar mindkettőnket? A lányom még nem érti a férfiak nyelvét – sütötte le a szemét az anya. – Nincs szükségem nőre, habár szépek vagytok mindketten. Talán majd egyszer, ha ti is úgy gondoljátok! – Nem értem az urat! Mire kellünk akkor magának? – Úgy hallottam, hogy a lány érti a tündék nyelvét úgy is, hogy csak a száj mozog, hang nem jön ki rajta. Igaz ez? – Elszegényedett család volt a mienk, de a szüleim írtak-olvastak. Könnyen ragadt rám a tündék nyelve. Amikor Khasi még csak totyogott, sokszor beszéltem neki az övükén. Arra megnyugodott, akkor is, ha fájt már a hasa az éhségtől. – Szeretném, ha mondana valamit hangtalanul, hogy csak a szája mozogjon! Kíváncsi vagyok, megérti-e? – kérte Gagor. Az asszony távolabb ment tőle, majd hang nélkül, beszélni kezdett. Khasi mosolygott, bólogatott, szíve repesett az örömtől. – Mit mondott az anyukád? – kérdezte Gagor a lánytól. – Azt nem illik elmondani, uram – válaszolta a barnahajú lány. Gagor kérdőn az anyára nézett, aki belepirult a tolvaj kérdő pillantásába. – Azt merészeltem mondani, talán megváltozhat az életünk, és nem kell többé éheznünk. – Ezt mondta édesanyád? – kérdezte a lánytól, aki csak bólintott. – Dolgozhattok itt a házban többért, mint amit odakint kapsz. Deff majd gondoskodik rólatok. A lányod számára lenne egy különleges feladatom, tíz aranyérmét kapnátok érte. Egyszerre sírták el magukat a felfoghatatlan, mesés kincs hallatán.