Fantasy történetek

 A fonott hajú matrózok arcán értetlenség látszódott. Eddig idegen nem tette a lábát a Sellő fedélzetére, nem értették, kapitányuk miért engedte ezt jöttmenteknek.
 Drake könnyedén átlépett a fregatt tatjára, ahol Laven Serrando mosolyogva üdvözölte. A kölcsönös tiszteletadás és a vendéglátogatás okán a Kósza Szél kapitánya egy kis fadobozt nyújtott át.
 – Kapitány, kérem fogadja tőlem ezt a kis figyelmességet. Emberöltős, Cirmosvirágú Szúróka gyökeréből faragták. Egy hajóskapitánynak dukál, hogy füstöljön – nyújtotta át a dobozkát. – A benne lévő dohány nem holmi ócska darálmány, kövön szárított, tünde őrlemény. Mellesleg a pipafüst a legjobb széljelző, én is erre esküszöm – súgta Serrando fülébe úgy, hogy a tengerészek meg ne hallják.
 – Drake kapitány! Nagylelkű és szívemnek örömteli az ajándéka.
 Drake intett egyik matrózának, aki a vállára vette a kékegeres hordót, majd kissé remegő lábbal átlépett a csodaszámba menő vitorlásra. Csomagját letette Laven Serrando lábához, majd amilyen gyorsan tudott, visszaiszkolt a Kósza Szélre. Laven szemügyre vette a hordót, majd felkacagott és Gagorék felé intett, aki türelmesen nézte végig a két tengerész násztáncát.
 – Mire vártok barátaim? Gyertek át ti is!

Olvass tovább

  Az édesvizes hordók között csupán egy olyan volt, melyen az egerek teljes mivoltukban díszítették a hántolt fát.
A hordót, mely a Mágusok Borát rejtette, Drake kapitány szobájába vitték, ennek ajtózárja védhette leginkább a betolakodóktól e nemes portékát, melynek értékét felbecsülni sem tudták.
 De mostanában ez volt a legkisebb gondjuk. A Kósza Szél sebesen szelte a habokat. Amióta Meravinból elindultak, alig kellett állítani a vitorlákon, az Által-Vízen hosszában fújó szél áldásként feszítette a sudárvitorlákat.
 A legénység gyakorlatilag unatkozott az út alatt, Drake némi fedélzetsikálással és szigonyos halászattal tartotta őket éberen. A friss hal nem csak fejedelmi étket jelentett a matrózok számára, de a legnagyobb halat lyuggató számára felajánlott háromszoros fejadag rum is csábítónak bizonyult.
 Az időjárás végtelen kegyes volt hozzájuk, kellemes meleget árasztott a Nap korongja, még a szél is langyosnak tűnt az út első két fertályában.
 A változás hirtelen jött. Apró fátyol jelent meg az égen, mely lassan gomollyá hízott. Mint az öreg törpe szakálla, ki emberöltők óta rótta a hegyek mélyét, egyre csak burjánzott. Amikor összeértek, sötétedni kezdtek, gomolyogtak, kavarogtak, majd haraggal rontottak a vízre. Éles, fekete peremmel jött a fújás Menedék irányából. A vulkánhegyet szerették a felhők, édes otthonuknak tekintették, mely állandóan növeszti, hizlalja a páragombócokat, mint a lisztben lakmározó kovász.

Olvass tovább

 Hosszúkéz Gagor minden követ megmozgatott, hogy hozzájusson a tünde családok féltett boraihoz.
 Néhány hordónyit sikerült szalmabáb háttérembereken keresztül megvenni, a többit Perpet rendelte meg a tolvajvezér részére. Nem kérdezte a miértekről és úrnőjét sem terhelte a részletekkel, amiért Gagor igen hálásnak bizonyult.
 A tolvajcéh vezetője Meravintól egynapi szekérútra, az angyalparti köves mellett vett meg egy bogyósfürt-tövekkel benőtt domboldalt. A földdarabhoz présház és istálló is tartozott, no meg hegybe vájt pince fészerrel és ásott kúttal. Természetesen esze ágában sem volt vincellérkedésre adni a fejét, viszont a sok boroshordó biztosan szemet szúrt volna valakinek a városban.
 Egy azonnal induló hajóval csomagot vitetett Erdőhátra, no meg egy üzenetet Lápföldre, Vályogos Biklának, miszerint a következő utáni teliholdra szekérnyi hordót rendel, mégpedig a legjobb fajtából. Férjen bele tíz kancsónyi, legyen néki dugója és harapóval kihúzható, kúpos eresztőfája. Gyékénnyel tömítsék, ráfolják, hogy jól bírja a napégette száradást és a zötykölődő utazást! A tolvaj továbbá utalást tett arra, hogy a hordók dongájába vésesse bele az ismertető egeret, melyet kék tintával fessenek ki! Egy cserzett bőrön a mintát mellékelte Bikla leveléhez.
 A hobbit tudta, Gagor fenemód gazdag úr volt már akkor is, amikor megismerte, így semmi oka sem volt kételkedni a szavahihetőségében és az ellenérték későbbi megtérítésében. A hordókat maga szállítja majd le Árokszállás kikötőjébe.

Olvass tovább

 Levandir Lonchar ebédre várta Hosszúkéz Gagort.
 A rezidenciára a tolvaj céh feje lefüggönyözött, kétlovas hintóval érkezett, elkerülendő az úton bandukolók figyelő tekintetét. A feltálalt étel valószínűleg felséges ízekkel kecsegteti majd, ám az utána következő megbeszélés kimenetele kétséges volt. Nem a szerelmi bájital hatása, hanem az elkért ellenérték megnevezése okán.
 A házigazda a télikertben tartózkodott, ahol a hidegebb napokon is virágzó növények sokasága vette körül. Mihelyst bekísérték, a tolvaj szeme elkerekedett. Ólomüveg táblákat eddig csak Aisteen templomában látott, ám a tünde ház gazdagsága őt is megdöbbentette. A kertben mívesen faragott faoszlopok álltak, melyekhez hornyolt lécekkel erősítették az ólomcsíkokkal összefogott, áttetsző üvegdarabokat. A fények játéka, a zöld növényzet, a virágpompa és a szinte nyári meleg Hosszúkéz Gagort azonnal jobb kedvre derítette.
 Levandir a vele szemben álló székre mutatott, ám ő maga nem állt fel az ember üdvözlésére. Elf főurak ritkán tartják magukat egyenrangúnak egy halandóval. A Lonchar-ház feje sem tett másképpen.

Olvass tovább

 – Azt mondta, Laven Serrando? – kérdezte az ismeretlen vizek hajóskapitányát Hosszúkéz Gagor.
 – A Shedel Birodalomból. Illetve annak pereméről – mondta Laven.
 – Kopoltyúi nőnek, miközben roncsok közt kutat – morcoskodott tovább az illuzionista. – Tán a népe veszejti el az utazókat.
 Gagor a gnóm mondataira rezonálva kérdőn nézett az idegenre. Drake kapitány inkább egy magabiztos tengerészt látott maga előtt, nem a gnóm által megidézett szörnyeteget.
 – A legendák távolt tartják a kalózokat és a kincsvadászokat. Aki viszont elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a homokzátonyokkal, büszke tekintettel térhet meg istenéhez – mondta Laven.
 – A roncsokat pedig kifosztjátok – mondta Gagor.
 – Ott hever lenn. Nem vetheted a szemünkre pont te, aki kereskedőnek mondja magát mások előtt. Tolvajok ura, sikátorok királya, te ítélkezel felettem?
 – Meravinban sokan gondolnak rám istenként, – nevetett fel Gagor – én nem szeretem a bírákat. Mivel kereskedsz, Laven Serrando!
 – Mindennel, ami a Shedel Birodalomban és a peremvidéken megtalálható. Különleges olajok és főzetek, alkimista alapanyagok. A tenger kövei, titokzatos lények varázserővel bíró csontjai.

Olvass tovább

 Felhőpaplant húzott magára az éj, a csillagképek helyett a kikötő tüze segítette a hajósokat.
 A látóhatár feketeségéből egy árnyszerű test bontakozott ki. Szedett-vedett hajó, jelentéktelenül, síri csendben. Az egyárbócoson senki sem beszélt, mindenki tette a dolgát, féltve az éjszaka hangtalan leplét, mely tömlöc helyett behajózással kecsegtetett.
 Hosszúkéz Gagor, Deff, Shannalar, Carsito és a négy hórukk a külső vendégmóló bodegáinak takarásában várta a Délibábot. A hajó már a kikötő bejárata előtt bevonta a vitorláit, orra a hullámmentes, csendes vizet finoman surrogó siklással választotta szét. A vitorláshajó az utolsó, kőhajításnyi távolságot vánszorogva tette meg, majd lomhán a móló facölöpjeihez simult.
 A fedélzetről egy vaskos termetű nőszemély ugrott a kikötő kövezetére. Alkatához képest fürgén, sőt kecsesen mozgott, s az, hogy nem szemrevalóbb, csak a tenger hibájának mondható. Az állandó menekülés és a vad viharok megvastagítják az izmokat, s ez alól a fehérszemélyek sem kivételek.

Olvass tovább

 Csípősebbre fordultak a reggelek, hajnaltájban fázott a lehelet. Napközben elég volt egy lenge felső, de a pirkadat munkásai bőre borsózott a friss harmatban.
 A Simplicinus-udvarházban csendesen teltek a napok, nem volt, ki harsány módon üdvözölje a mellette elhaladót, s nem volt egy se, ki mosolyával törje meg a gyász mindent beborító, lelket hamvasztó, soha el nem múló csendjét.
 Salafi meggyilkolása lavinát indított el. A temetés után azonnal összeült a Házak Tanácsa, megtárgyalták a haláleseteket és kis többséggel ugyan, de úgy döntöttek, a Simplicinus-ház a jelen körülmények között nem képes megbirkózni Tűhegy vezetésével. A határozat szerint az ideiglenes uralkodói hatalmat a házviszály csillapodásáig, de legkevesebb három télfordulóig a Pirminnes-ház gyakorolhatja. A régenskirály beiktatására az újhold égen történő megjelenésének időpontja lett kijelölve, jelképesen mutatva egy új korszak kezdetét.

Olvass tovább

 Salaver Simplicinust a családi kripta mélyére helyezték, ám az új király beiktatására várni kellett. Elf szokás szerint, új királyt csak télközépen koronázhatnak, amikor a nappal az éjszakával szemben új erőre kap.
 Zamfira nem engedte, hogy utazóládáját összekészítsék. Férje elé állt, hogy megállítsa.
 – Nem mehetsz el! – mondta emelt hangon. – Gagor megmondta, hogy nem teheted ki a lábad a birtokról, amíg az ünnepség véget nem ér.
 – A disznók nem várnak. A Házak Vadászata a koronázás előszobája. Ha nem veszek részt rajta, a bátyád nem teheti a fejemre. Zaraves válogatott csapata vigyáz majd rám.
 – Ne menj!
 – Nincs választásom, Zamfira.
 – Itthon maradok! Nem nézem végig!
 – Kedvesem! – vonta magához a herceg a feleségét. – Megígérem, karcolás akkor lesz rajtam, ha lovaglás közben faággal tusakodok.
 Hosszan ölelték egymást, csók csókot követett. Zamfira alig akarta elengedni. Félte, miként ér véget a vadászat s kik lesznek kiterítve ott a földön.

Olvass tovább

 Deff, két emberével a Cefrébe hozatta a félrészeg semmittevőt. Átnyalábolva húzták végig a kövezett úton, lábbelije orra elkopott. Gagor, alvezérére bízta a züllött férfi kijózanítását. Deff nem válogatott az eszközökben. Ruhástól mártották bele a dézsányi kútvízbe. Addig merítették, amíg szederjes szájjal, alig érthetően rimánkodott: azonnak hagyják abba, mert menten megfagy.
 Miután kimosdatták, kerítettek ruhát, meg valami csizmafélét. Pamfil ételt tett elé az asztalra, de a korsót frissen mert vízzel töltötte meg.
 Így, megtisztálkodva látszott csak igazán, hogy a ráncosodó bőr, a fakuló haj és a kötélhúzástól meggémberedve maradt ujjak, néhai tengerészről árulkodnak.
 A volt matróz már ásítozott a mennyei vacsora után, amikor Hosszúkéz Gagor az asztalához lépett s leült a vele szemközti székre.

Olvass tovább

 Megkettőzték az őrséget. Íjászok, tünde szemek vigyázták a királyi birtok körüli tájat, minden apró mozgásra azonnal emelkedtek a hosszúíjak. Éjszaka fáklyákkal világították meg a külső falakat, s kutyákkal verték fel a szunnyadó vadakat. Cselszövőket kerestek, felségárulókat riasztani a sötétség leple alatt.
 Salaver Simplicinus gyerekkora óta készült arra, hogy uralkodóvá válhasson. Mennyi év békében és viszonylagos nyugalomban, ám őt is meglegyintette a félelem befurakodó démona. Soha életében nem rettegett, most mégis elhitették vele, van rá oka. Kletta Pirminnesnek tulajdonították a leolvasott szavakat, noha a kiöregedett obsitos tűnt inkább a végrehajtónak. 
 Hova lesz a világ, ha életet kell kioltani, hogy megmaradjon az, mi népének annyira szent! Váltig ellenezte, hogy néhai bajtársa, ki annyira hasonlatos volt őhozzá, eljátssza a hitelest a házak közös vadászatán, tudva, előbb-utóbb eljő hozzá. Megkeresi, becserkészi és kíméletlenül csap le, mint sólyom a hegyesfülűre az elhullajtott gabonaszemek között.
 Mégis vállalta. Őérte és Tűhegy minden elf lakosáért, kik hittek az ősi jogban és vezetőik jobbító szándékában.

Olvass tovább