Männelor neve sokáig dobolt a fejében. Éjszakákon át csak forgolódott, lucskosra izzadta párnáját. Néha napközben is kísértette az a pokolbéli nap, amikor az arcába vágták: ügyes, de vesztes! A következő holdhónapban egy partit sem játszott. Miután kiköltözött a felújított kikötői házból, egy egyedülálló asszonytól bérelt szobát. Vagyona elfért a zsebében a még gyermekként preparált dobókockái mellett. Néhány tucat platinaérme és egy kisebb erszény drágakő jelentette az újrakezdés reményét.
Elhagyja Vízmélyét, de nem örökre. Úgy hitte, nincs nála jobb, önteltsége láthatatlan bélyeget sütött rá. Ez volt a második nagy pofon az életében. Az elsőt egy piacon kapta egy részegtől. Égető, erős pofon volt. Männelor adta a másodikat. De lehet, csak az élet. Porig alázó, lesújtóan csattanós. Megrendítő ütés, amit kocsmákban látni a tengerészektől egy kiadós italozás, verekedéssel való lezárásakor. Ízlelgette a világot maga körül. Hosszan szívta magába a kikötő illatát, szinte fürdött a felkelő nap első sugaraiban, életében először érezte magáénak a munkások verítékét. Még jobb akart lenni. Tanulni akart, méghozzá a legjobb szerencsejátékosoktól. Felmondta szobáját és megkereste a legelső hajót, mely a déli vizek felé hajózott. A „Tengeri vadász” leginkább egy sebzett vadhoz hasonlított. Korhadt korlátdeszkák, rongyolódott vitorlák és kiszőrösödött kenderkötelek jellemezték az egyárbócos kuttert. Kapitánya, Pilvärä öreg tengeri rókának számított. Az évek és a zsírtól ragadós sapka megkopasztották a fejét, ami bölcsességgel ruházta fel tekintetét. A hosszú szárú pipa, melyet csak alváskor és ivászat közben vett ki a szájából, a megfontolt nyugalmat árasztotta a szárazföldön élők felé. A vitorlás inkább partmenti hajózásra épült. A csonka nagyvitorlája nehezen alkalmazkodott a viharos tengerhez éppúgy, mint a szélcsendes időszakhoz. Csupán a háromszögletű csúcsvitorla volt az, amivel a kutter szelet lophatott a magasból. – Azt hova akarna az úr menni? – kérdezte Pilvärä Gagortól. – Át, Vásárhely kikötőjébe – mondta halkan Gagor. – Egy holdidő alatt el tudom vinni Laposig, ott talál magának egy másik hajót, ami átviszi a vízen. De magának nem lesz olcsó. Húsz arany és azt eszi, amit a legénység! – Ajánlotta a kapitány. – Elmegyek magával Laposig húsz aranyért. És további tízért elvisz Édenre, Vásárhelyre – nyújtotta kezét a megegyezés reményében Gagor. – Az még egy tucat nap a legényeimnek. Ők is tudják, ki maga! Minden tengerész ismeri a szerencse kegyeltjét. Negyven aranyérme és megjutalmazza a fiaimat. – vitatkozott Pilvärä kapitány. – Milyen jutalmat adhatok én? – kérdezte Gagor. – Tanítja őket! Életük végéig hálásak lesznek magának – mondta a Tengeri vadász kapitánya. – Maga meg elrakja a teljes összeget! – nézett a tengerész szemébe Gagor. – Itt most magáról van szó. Nem véletlenül választotta ezt a hajót – fogott kezet ügyfelével Pilvärä. – Megegyeztünk? – Mikor indulunk kapitány? – nyugtázta Gagor. – A reggeli dagálykor, pitymallatkor! A sötétség leple alatt érkezett. Vízhatlan hátizsákja félig sem volt, a döntése sokkal jobban húzta hátát. A kutter oldalvást simult a kikötőcölöpökhöz, így csak át kellett lépni a hajó oldalkorlátján. Pilvärä a kormányállásban állt, pipájából halvány derengés áradt. – Maga mindig szívja? – kérdezte Gagor. – Az elmúlt nyáron szégyenszemre a vízbe esett. Azóta ég. Jól kell tömni, akkor a szundikálást is kibírja – adott hihetetlen választ a kapitány. – Megmutatná a kabinom? – kérdezte Gagor. – Együtt aludhat a legénységgel a fedélközben, vagy ha bántja az orrát a kapcaillat, a fedélzetre hozathatok egy szalmazsákot – mondta Pilvärä, majd az egyik matrózához fordult. – Ha a víz eléri a rönkön a csomó szintjét, indulhatunk! – mutatott a vendégmóló egyik faoszlopára. – A háromárbócost figyeld, a farvizén haladj, révészre ma sem futja! Az első napok eseménytelenségét egy valami váltotta fel: a mindent elnyomó bűz, mely a tengerészek fedélközben felejtett lábbelijéből áradt. Gagor nem sokáig bírta az igénytelenségnek ezt a fokát. Vízmélye és Gázló között, a „lófej orránál” felköltözött a fedélzetre, bezártsági rosszullétre hivatkozva. A szabad ég alatti éjszakázásokat csupán az esőáztatta napok szakították meg. Gázló kikötője nagyon is ismerős volt Gagor számára, ezért a készletfeltöltés idejére levonult a fedélközbe, elkerülve az ismerős, barátságtalan tekinteteket. Sok tengerészt kopasztott meg, akik alig várnák, hogy megfizethessenek a csalónak. Pilvärä értette Gagor viselkedését, így nem esett szó a tolvaj fölöttébb furcsa elvonulásáról. A kapitány örült, hogy nem ment bele a harminc aranypénzes szállítási díjba. Gagor múltja és titokzatos jövője magasabb árat jegyzett. Amikor kihajóztak Lapos kikötőjéből, Pilvärä Gagor elé állt és a markát tartotta. – Húsz arany, ahogy megállapodtunk – szólt a kapitány. – Rendben! – válaszolta Gagor, majd mellénye egyik belső zsebéből kis erszényt vett elő, amiből leszámolta az érméket Pilvärä kezébe. – Nem mintha közöm lenne hozzá, de Vásárhelyen is ismerik a szerencsefia legendáját – mondta halkan a kapitány, miközben zsíros sapkáját igazgatta a fején. – Lápföldön nem ismeri senki Hídverő Gagort – válaszolta a mestertolvaj. – Nagy csodálója vagyok a tudományának, habár én sohasem játszom, főleg nem pénzben – szívta meg hosszan a pipáját Pilvärä. – Mocsárrét alatt a szekérút a tengerparton fut. Ha megtoldja még tízzel, arra evickélünk és egy csónakban, száraz lábbal partra teszem! Egy szekér biztosan felveszi! – Miért ez a nagylelkűség? – érdeklődött Gagor. – Hídverő Gagorról mindenki hallott, legenda a szerencsejátékosok között. De én most másvalakit látok magam előtt, nem egy legendát – szólt részvéttel a Tengeri farkas kapitánya. – Itt az ideje, hogy a legényeim megkapják a jutalmukat, mutassa meg nekik mihez ért! Gagor kifizette a további harminc aranypénzt. Miközben gondosan elrakta az erszényt, gondolatai a kapitány szavai körül cikáztak. Egy öregember csak egy senkit lát benne? Se méltóság, se tartás, se jövő, csak a kiüresedés semmitmondó váza téblábol céltalanul a fedélzeten? Meg kell mutatnia a világnak, hogy egy Männelor névre hallgató tévedés nem törheti meg! Igaz, szálkát nyomott a húsába, de az gerendává vastagodva ad tartást ezek után. Mindent visszavesz tőle, hogy helyre álljon a világ rendje! Ezzel tartozik Hídverő Gagornak! Ezzel tartozik Hosszúkéz Gagor!