Männelor megdöbbent. Napokig csak kóválygott a háza és a fogadó között. Gagortól kapott varázseszközeit Shannalar útmutatása alapján próbálta ki. Tökéletesek voltak, épp olyanok, mint ami egy hadúrnak dukál. A mágikus védelem szabadabbá, lelkesebbé tette. Az elhalasztott találkozók, tanácskozások, utazások ismeretlen helyekre, ismét naprakésszé váltak. A Királyság belső tartományaival egyelőre nem akart foglalkozni, ezért terjeszkedésének első állomásaként Gázlóba, a második legnagyobb kikötőbe utazott. A kereskedelmi jogokkal és a tengerhajózással nem kellett foglalkozni, azt Drake a víz felől felügyelte. A szárazföldi szállítást túl nehéz lett volna ellenőrizni, így alkalmanként kisebb összegekért felügyeltették a karavánok biztonságát. Mindenki tudta, hogy egy karaván megtámadása Hosszúkéz Gagor haragját vonná maga után, így a tolvajvezér bosszújától való félelem magával hozta a kereskedelem felvirágzását.
Gázlóban egy kisebb tolvajbanda tevékenykedett, igazi vezérük sosem volt, mindenki maga dolgozott a betevőért. Männelor magával vitt egy orgazdát, aki mindenkitől átvette a lopott értékeket, sőt, azonnal fizetett a tolvajoknak. Az egyességhez hozzá tartozott az is, hogy aki másnak akarta eladni munkája gyümölcsét, azt csak egyszer és utoljára tehette meg. Männelor egy hétig maradt, ám az eredmény lenyűgözte. A bevétel meghaladta Vízmélye egy holdhónapnyi jövedelmét. A számok igaznak bizonyultak: Királydomb és a Királyi Udvar közelségét az érmék súlya hűen tükrözte. Nagy fogásnak tűnt egy nyakék, mely Männelor szavai után mágikus körvonallal izzott fel. A tolvajvezér hosszan gondolkodott, vajon Shannalar mit kérhet egy ekkora hatalmú tárgy aurájának felfedéséért? A Kósza Szél erős szembeszélben haladt. Két napja fújt az ősz végi, permetező, hideg fuvallat. Keleti szélben, élesen hajóztak a gnómok szigete felé. A folyamatos hullámzásban többször ki kellett ékelni, le kellett kötözni a hordókat. Volt, ami elszabadulva darabokra hullott a raktérben, borral áztatva a hajópalánkot, és volt, ami majdnem agyonütötte Drake egyik tengerészét. A hullámzás közepette kéklő ködfüggöny jelent meg a kapitány kabinja előtt, majd a semmiből Shannalar és Gagor lépett át a hajó vörösesbarna padlójára. Rögtön megkapaszkodtak, mert alattuk a hajó megbokrosodott lóhoz hasonlított, akit zabla és nyereg nélkül aligha sikerülhet megülni. Shannalar elveszítette egyensúlyát, fejjel kopogtatva Drake ajtaján. Amikor a kapitány kinyitotta a kabinajtót, a mágus hason feküdt előtte, kobakja minden hullámhegy tetején az ajtón, hullámvölgyeknél a küszöbön koppant. Miközben felsegítette a gnómot, annak ajkai minduntalan mozogtak. Varázsigének gondolta, de elcsípve egy-egy szót, azonnal kiderült a cifra, gnómlányokat is megszégyenítő, végtelenített káromkodásözön. – Reméltem, holnap jöttök, éjszaka talán elül a szél. Két napja alig alszunk – üdvözölte őket Drake. – Micsoda szégyen! Hogy egy varázsló hason csúszik…hallatlan! – sopánkodott Shannalar. – Az időjárást nem lehet befolyásolni – bólintott Drake. – Lassan behódolhatna ő is! – nevette el magát Hosszúkéz Gagor, aki délcegen egyensúlyozta ki a hajó kiszámítható mozgását. Csak a térde hajlott, ahogy áttette a súlyát egyik lábáról a másikra, a felső teste szinte mozdulatlan maradt, mintha róla mintázták volna a világ közepét. A Sellő a horgonyán lustálkodott. A váltakozó irányú szél a négyárbócos vitorlás testét hol jobbra, hol balra forgatta, de így is a tatját mutatta a távolban felbukkanó Kósza Szélnek. Amikor Drake hajója közelebb ért, utasai látták, hogy a shedeli matrózok a tengerben fürdenek. Néha egyikük felmászott a hajóra, majd a korlátról önfeledten csobbant a hullámokba. A Kósza Szél árbóckosarában kémlelő féltünde szájtátva nézte a kiváló úszókat, akik lenyűgöző mozdulatokkal szelték a habokat. Karjuk és lábuk motollaként ragadták meg a hullámtarajok feléjük nyújtott csápjait, megszégyenítve Vízmélye kocsmai úszóbajnokait, akik a kikötő vizében egy ingyen italért az életüket kockáztatták. Ahogy a vitorlás közeledett, a shedeli tengerészek a vízbe eresztett kötélen visszamásztak a hajóra, majd illendően felöltöztek a vendégek fogadására. Hosszúkéz Gagor azon morfondírozott, vajon a hónapokkal ezelőtt látott tengerészlány milyen öltözékben úszhatott, ha volt egyáltalán rajta valami? A szembeszél miatt a Sellő farrészét célozták meg. A kikötés során rövid kötélen rögzítették a Kósza Szél orrát a farhoz, így egy laza lépéssel át lehetett szállni egyik hajóról a másikra. Laven Serrando fellépett a tatra és meglengette kalapját. – Végre, valahára! – üdvözölte partnereit. – Szembeszélben lehetetlen gyorsan hajózni – tárta szét karjait Drake. – Bocsáss meg a keletiért, de az minket repített hátszéllel – nevetett Laven. Miután Gagor egy taszajtással segített a gnómnak az átszállásban, maga is átlibbent a Sellő felemelkedő tatjára. Kezét nyújtotta a shedelinek, aki elismerésként erősen ráfogott az alkarjára. – Örülök, hogy ismét találkozunk – mondta Gagor. – Mágus! – köszönt a gnóm. – Mágus! – viszonozta Serrando. – A világ két legtökéletesebb hajója – ámult Drake kapitány. – És a legtökéletesebb üzlete – mondta Gagor. A hordók átrakodásához a Kósza Szelet kötéllel a Sellő mellé húzták, majd ütközővásznakat helyeztek a testek közé, a dörzsölő hullámok így nem tehettek kárt a hajókban. Laven kapitányi kabinjában ültek, ami szinte lakosztálynak tűnt Drake egérlyukához képest. Körbe ültek egy társalkodóasztalt, melynek közepére az ismerős matrózlány tálkát hozott, rajta tengerlátta falatokkal. Gagor nézte a karcsú, törékeny lányt, kinek ruháján gyűrődés sem látszott. – Nagyon jól úszol a hátadon! – mondta úgy a lánynak, hogy nem is látta a vízben. Laven matróza nem szólt, ám Gagor kitűnő megfigyelőként látta a fülcimpája tetején megjelenő piroslást. A lány gyorsan kiment a kajütből. Gagor behunyta szemét és maga elé képzelte, ahogy úszás közben lepereg testéről a víz és égre kacsingató halmai játékosan kócolják össze a hasánál a fodrokat. Laven Serrando mondata hozta vissza Gagort a jelenbe. – Ő a legkisebb húgom, és biztosíthatlak, kiváló úszó, de ma épp a kedvetekért a konyhában sürgölődött. Hosszúkéz Gagor a visszafogott kioktatás nyomán elnevette magát, majd tenyerét előrefele mutatva jelezte, érti a célzást, bár nem volt meggyőződve arról, hogy a lehunyt szeme előtti kép nem tér vissza egy-egy magányos pillanatában. – Shannalar barátunk kiváló munkát végzett, a Mágusok Bora tökéletes. Hűen adja vissza az elfek életfilozófiáját s fajuk kivételes képességeit – folytatta Laven. – Reméljük, ez a száz hordó sem okoz majd csalódást – bólintott Gagor. – Kóstoló? Shannalar töltött a butykosából egy pohárnyit, amit Laven fel is hajtott. Rátöltött, amit a shedeli apró kortyokkal fogyasztott el, miközben csettintgetett a nyelvével. – Kicsit más, mint az előző – mondta Laven, újfent ízlelgetve az idei termést. – Magam is tapasztaltam – válaszolt a gnóm. – Kutatásaim szerint a házasított bor minősége az alapborokon múlik, azok viszont ki vannak téve az időjárásnak. Esőnek, napfénynek, fagynak, de még a hordók dongáinak és a pincék levegőjének is. Ezért minden évben más lesz a Mágusok Bora. Tökéletes, de valamiben mindig más. – Az idei a fókuszt erősíti – húzta mosolyra a száját Laven. – Hallom a percegőt a fa mélyén – mondta Drake kapitányra nézve. – Hallom a legényeim sóhajtását a napon, s hallom a tieid méltatlankodását a hordók terhe alatt. – Örülök, hogy a gondolataimat békén hagyod! – mondta Shannalar, akinek mindig eszébe jutott kéretlen olvasója. – Hát persze – mondta Laven Gagorra nézve, aki hasztalan próbálta elhessegetni magától a ruhátlanul fürdőző lány képét. A többiek a hínárhajút nézték, aki látta rajtuk a kíváncsiság oly egyértelmű jeleit. Nem a kapzsiságot, nem a mohó vágyat, inkább a gyermeki mocorgást a lepelbe bújtatott vásárfiát lesve. Hozom! – mondta Serrando, majd kiment a kajütből. Kisvártatva visszajött, nyomában négy tengerésszel, köztük Laven állítólagos húgával. Mindegyiknél egy-egy kézkezes faláda volt. A férfiaknál láthatóan nehezebbek, a lánynál valamivel könnyebb lehetett. Az asztalra rakták, majd kimentek. Gagor megesküdött volna, hogy a lány szemében valami tükröződött, mintha azt üzenné: ezt hogyan képzeled? Laven egyenként nyitotta ki a dobozokat, melyek három arasznyi hosszúak voltak, két arasznyi szélesek és két arasznyi mélységgel bírtak. Az elsőben csupa igazgyöngy pihent, méghozzá a vöröses, nagyobb fajtából. Most már értették, miért görnyedt a matróz háta. A második tele volt akvamarinnal. A dobókocka méretűtől a tenyérnyiig, szinte minden méret és forma megtalálható volt. Shannalar elbűvölten nézte a kincseket, Drake és Gagor lélegzetvétel nélkül, dermedten álltak. Kincstárak, császárok gazdagsága feküdt előttük. El sem tudták képzelni, mit rejthet a további két láda. Serrando feltárta a harmadik láda titkát. Miután felhajtotta a fedelét, ékszerek tucatjai tűntek fel a bőrrel borított dobozban. Gyűrűik hatalma különös fényjátékban egyesítette a becses ajándékok tömegét. Laven fizetségét átitatta a mágia ereje. A színek kavalkádját a mágia eltérő természete adta, ez mutatta meg a bájolás valódi jellegét. – Ezek a csecsebecsék jó ideje a tenger fenekén pihentek – mondta Serrando. – Népem vezetői úgy vélték, számunkra ezek nélkülözhetőek, viszont a ti világotokban felbecsülhetetlen az értékük. Sáfárkodjatok velük bölcsen! Senki sem szólt egy szót sem, így Laven folytatta: – A negyedik láda az én személyes ajándékom. Remélem, elégedettek lesztek vele! – mondta, majd felhajtotta a fedelet. A láda teljesen üres volt. Laven látta a meghökkent arcokat, Shannalar mérgelődő gondolatokat növesztett magában, Drake értetlenséget mutatott, míg Hosszúkéz Gagorban rejtélyes gondolat és kíváncsiság tört utat. Drake és Gagor visszamentek a Kósza Szélre, kezükben a drágakövekkel teli ládákkal, amit Drake kapitányi kajütjébe cipeltek. Remegett a lábuk, amikor az egyik hajóról átszálltak a másikra. Szívük biztosan megállt volna, ha a láda kicsúszik a kezükből és oda süllyedt volna, ahová való. Shannalar a Sellőn maradt, türelmetlenül ült az asztalnál. A shedeli húzta az időt, élvezte a gnóm tipródását. Gyatra borral kínálta, majd egy kisszekrényből kelmébe bugyolált tárgyat vett elő, amit letett a varázsló elé. – Népem bölcsei megtiltották, hogy eláruljam, hol találtuk ezt – mutatott az ajándékra Laven. A mágus gyors, ügyes mozdulatokkal csomagolt. A vászonban egy kék, gyerekfej-méretű kristály feküdt. A kék mágustorony egyik építőköve, mely nélkülözhetetlen erőt és energiát adott a varázslóknak. Nélkülük nincs mágia, a fonatok összevisszasága általuk simul ki a világmindenség végtelenségében. Shannalar a kezébe vette. Szíve óriásit dobbant, érezte a testét elöntő forróságot. Azt az erőt, mellyel a csorda szaggatja fel a mezőt, mellyel a vihar omlasztja a hegyeket, mellyel a zabolázatlan folyó hasítja a tájat. Érezte az erőt, mellyel tudománya végleg kiteljesedhet. – Kijár neked! – mosolygott Serrando. – Még a bor is édesebb, ugye? – Ez ma minden mágus álma – hebegett Shannalar. – Olyan hatalmat adnál a kezembe, amitől magam is megijedek. – Használd nemes célok elérésére! Bölcseink úgy vélik, iskolátok legfurmányosabb tanai ezzel elérhetővé vállhatnak. Irigyeid megsokszorozódnak, azonban ellenségeid kétszer is meggondolják, bölcs dolog-e ujjat húzni egy gnómmal – mondta a shedeli kereskedő. Laven átlépett a Kósza Szélre, majd kérte, vezessék Drake kabinjához. A matrózok szó nélkül engedelmeskedtek. Nem csak kapitányi tisztsége miatt, hanem érezték, a shedelivel hatalom és erő is párosul. Bőven elég volt nekik a saját kapitányuk, nem akartak újabb rosszalló pillantásokat. Kopogott az ajtón, majd belépett a kicsinyke kajütbe, ahol a kapitány a kristályba ágyazott képmását nézte. – Látom, a tenger istennőjéhez még nem találtad az utat – mondta Leven. – Lelked nem nyílt meg előtte. – Azt sem tudtam, hogy van istennője a tengernek – vallotta be Drake. – A hajósok mindig Zara istennő kegyét keresték. Bíztak a szerencséjükben és bíztak istennőjük útmutatásában. – Ha eggyé válsz a tengerrel, nincs szükséged szerencsére – válaszolt Laven. – Te magad leszel a szerencse fia, hiszen ismerős helyen hajózol. Otthonoddá válik a víz, vánkosod a hullám, takaród a köd, útjelzőid a halak. S ha kiérdemled, temetőd is. Palaonu repítsen szárnyain! – Palaonut mondtál? – kérdezte Drake. – Igen, és jól gondolod – válaszolt Laven. – Palaonasz romjai a tenger istennőjének szigetén állnak. – A tengeri tündék mítosza. Laven a térképtartók mellé lépett és kezébe vette az akvamarint, majd átnyújtotta vendéglátójának. – Nézd meg jól! Drake arca majdnem hozzáért a kristályhoz, annyira közel emelte a szeméhez. – Meg mernék rá esküdni, hogy a másik kezébe volt a pipa – mormolta maga elé. – Palaonu istennő kész gyermekévé fogadni. Laven Serrando ezután részletesen elmagyarázta a drágakő isteni mágiáját, mely semmi máson nem alapult, mint a szívből jövő hit erején. Drake megtudta, hogyan kérhet az istennőtől védelmet hajójára és utasaira, hogyan kerülje el a viharokat, hogyan kérje a szelek segítségét és hogyan hajózzon a halak útján. A shedeli elárulta, ez a totem csak ezeken a vizeken segíti, hiszen gyermekei ide tartoznak. Istennője Shedel határán túl elengedi a kezét. Gagor idegesen járkált a fedélzeten. Amikor Laven feljött a fedélközből, intett a tolvajfejedelemnek, kövesse a Sellőre. Amikor átlépett a négyárbócosra, a matrózlánnyal találta szembe magát, akinek a szája szeglete megmozdult. Hosszúkéz Gagor úgy vélte, rámosolygott. Azt hitte, ketten lesznek a kabinban, de a lány is velük tartott. Amikor leült az asztalhoz, a lány a mondandójával azonnal a falhoz szegezte. – Minden mozdulatod, gondolatod azt üzeni, hogy férfiként a kinézetem, a mozdulataim és az illatom alapján párosodni kívánsz velem – kezdte a nő, mire Gagor lefőtt rákként vörösödött el. – Biztosíthatlak, ez a gondolat felettébb egyoldalú, köztem és a te fajtád között soha, semmilyen ilyen típusú kapcsolat nem kívánatos. Verd ki a fejéből ezeket! Laven Serrando elnevette magát, majd Gagorra nézett. – Ha látsz a mezőn egy virágot, nem kerülöd el. Közelébe mész és gyönyörködsz benne – mentegetőzött Gagor, látva a helyzet komédiáját és a rá vonatkozó vádakat. – Csupán a mézecske vonzódása az enyém, álmai virága láttán, kinek tündéri illata a világ végéről is magához csábítana. – Jokulátornak kitűnő vagy, ám minden hiába – mondta a lány. – Az illatom másra pazarlom – mondta, majd kiment a parancsnoki kabinból. – Szerintem jól jártál – legyintett Serrando. – Matróznak is meglehetősen önfejű. Zabolátlan mind az odaillő érintkezés, mind a társas viszony értelmében. – Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam! – mondta Gagor, nehogy a kialakulóban lévő bizalom egy csapásra darabjaira hulljon. – Beszéljünk az én ajándékomról! – tért át a shedeli ismételt találkozásuk mivoltára. Gagor bólintott, bár a gombóc még mindig nyomta a gigáját. Ő Tűhegy ura, mégis görcs rángatja a gyomrát. – Az, aki ilyen rövid idő alatt, ilyen befolyásra tesz szert az Által-víz hosszában, különleges képességekkel bír. Vezetői erényeid megkérdőjelezhetetlenek, habár nem születtél királynak. Népem szólója úgy határozott, magához rendel, hogy megismerje valódi céljaid, lészen azok Tűhegyen vagy a shedeli peremvidéken – mondta Laven. Mielőtt Gagor szólhatott volna, a shedeli folytatta: – Elhajózol velem a zátonyokon túlra, hogy felelj a Halász kérdéseire. S ha válaszaid szívének kedvesek, biztonságban hazajuttat otthonodba. Gagor életében eddig egy komoly próbatétel volt, amikor egy kockajátékon elveszítette mindenét. A többit csak köztes játéknak gondolta: Zamfirát, a Mágusok Borát, Shannalart a varázslót. A sors nyújtotta a kezét, de csak akkor derül ki, mit rendeltek neki, ha ezt a kezet félelem nélkül megragadja. A sóval teli hordók átrakodása után a Kósza Szél Hosszúkéz Gagor nélkül bontott vitorlát. A Sellő orrában felhúzták a kapást és kiengedték a vásznakat. A hajó széllel szemben vitorlázott, amikor Laven Serrando a kormányállásban széttárta karjait és kántálni kezdett. Gagor ismerte Shannalar makogását, de ez egyáltalán nem hasonlított arra. Számára ismeretlen, dallamos nyelven hangzott és magasztos könyörgésnek tűnt. A szél nyugatira váltott, így a négyárbócos pillangózva haladt tovább. Gagor szótlanul figyelte Lavent, aki immár a szeleknek parancsolt. A Sellő kapitánya a kormányállásnál meghúzott két kart, mire a hajó kiemelkedett a vízből. Sebessége egyre csak nőtt. A surranások elhalkultak, a shedeli vitorlás siklott a víz felett, csupán a kormánylapátok hasították a hullámfejeket. A Sellő mellett halak ugráltak ki a vízből, melyeket madarak kísértek lakoma reményében. A hajó egyre csak gyorsult, szinte szálltak a levegőben. Körülöttük a táj gyorsan változott, sziget szigetet követett, míg le nem szállt az éj. Hajnalban a legénység behúzta a vitorlák nagy részét, csupán a négy fővitorla dagadt rendületlenül. A távolban immár egy hegy uralta a tájat, körülötte zátonyok csipkézték a víz felszínét. Laven Serrando ismét kántálni kezdett, mire halak jelentek meg a hajóorr előtt, cikázva mutatva az egyetlen utat. A hajó kapitánya Hosszúkéz Gagorhoz fordult. – Be kell kötnöm a szemed!