Királycsinálók

Királycsinálók – ciklus

Alapkőletétel (Kilencedik fejezet)

 Télbe fordult, amikor rátalált. Nehéz megmondani, hogy a posvány széléhez, vagy már a nemesi kúriákhoz tartozott a terület, valahogy a kettő között állt. Nyár óta elhagyatott volt. A bejárathoz vezető, indákkal benőtt sikátoron a lovaskocsi is csak gyakorlott hajtóval juthatott be.
 Hosszúkéz Gagor az elszegényedett, kereskedéssel foglalkozó, Konstat-ház épületegyüttesét nézte ki magának.
 A kereskedőház igazi labirintusnak bizonyult. Megszámlálhatatlan folyósó, terem, szoba, pince és udvari tároló szolgáltatta a birtok teljességét. Szabdalt építési szerkezete jól védhetőnek bizonyult, erre tökéletesen alkalmas volt a kétember magas kőfal, mely körbeölelte az elf épületet. Csupán két bejárata volt a kúriának. Egy, ahol a kocsik bejöhettek és egy másik, ahol fordulás nélkül, az áruk kirakodása után el is hagyhatták a tágas udvart.
 Ruberion Konstat élemedett korú tünde volt, megélt barázdáit a tengeri kalóztámadások és a nehéz anyagi körülmények csak tovább mélyítették.
 Tünde körökben is hallottak már Hosszúkéz Gagorról, de a kereskedőház vezetője egyéb úton is informálódott a leendő vevőről. Nem szívesen tárgyalt emberekkel, de ezek más idők voltak. Háza fennmaradásának záloga lehetett a kúria megfelelő áron történő eladása, nem nézve sem a vevő hírnevét vagy származását.
 A Kakasszótól délnyugatra eső birtok egy kisebb épületébe vezették a tolvajt. Tünde testőr kísérte be Gagort a teázóba, ahol Ruberion uraság már várta. Vendége láttán felállt, ám ez már nem ment annyira fürgén, mint fiatalabb korában. Fájdalmai ellenére a vevőnek mindig megadta a tiszteletet. Belőlük élt, és ezen még Gagor bosszantó hírneve sem változtatott.
 – Örülök, hogy eljött hozzám, sajnos a csontjaim már az idővel dacolnak. Nem bírja a telet és a hirtelen időváltozást. Amikor zord felhők jönnek, sajog mindenem – üdvözölte vendégét Ruberion Konstat.
 – Konstat Uraság, számomra a megtiszteltetés! Mindig öröm, ha egy nemes család, méltán híres családfőjével kerülhetek kapcsolatba.
Gagor megvárta, amíg Ruberion nyújt kezet. Egyrészt nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni, hogy mindenképp el kelljen fogadnia egy ember ennyire közeli üdvözlését, másrészt, ha a tünde egyenlő partnerként tekint rá, az biztosan csökkenti az épülettömb árát.
 – Az egészségem már nem a régi. Vágjunk bele ebbe a számomra mérhetetlenül fájdalmas beszélgetésbe! Úgy hallottam, megnézte az épületet. Mi a véleménye róla Gagor Uraság? – kérdezte tapogatózó stílusban Ruberion.
 – Az elvárásaimnak megfelel. Remélem nem bánja, ha nem magasztalom az eladó portékáját! – húzta apró mosolyra a száját Hosszúkéz Gagor.
 – Kalmár véna zubog fiatal ereiben – csüggedt el kissé az elf. – Mintha magamat látnám abban a székben.
 – Mi a végleges ára a birtoknak Konstat Úr? – kérdezte egyértelműsítve vételi szándékát a tolvaj.
 – Száznyolcvanezer arany – mondta határozottan az öreg elf.
 – Kettőszázezret is mondhatott volna, de fél éve üresen áll, vevő nélkül. Százötvenezerért sem tolongtak, pedig gyönyörű épület. Látszik, igazi mesterek építették – dicsérte az értékevesztett kúriát Gagor.
 – Ötszáz évvel ezelőtt faragták hozzá a köveket – hajtotta le a fejét Ruberion Konstat.
 – Ha kifizetném az ön által megnevezett összeget, az is csak az adósságának a felét jelentené – nézett az elfre Gagor, akinek a mondat hallatán szomorúság és lemondás ült ki az arcára.
 – Felettébb jók az értesülései. Érthetetlen számomra, kitől juthatott hozzájuk – sóhajtotta Ruberion.
 – Nem célom, hogy gúnyolódjak, vagy ellehetetlenítsek egy kiváló tünde házat. Felajánlom inkább a segítségem, feltéve, ha elfogadja, uram! – mondta Gagor.
 – Mire céloz? Kérem, ne játsszon egy öregedő elf érzelmeivel! Mindennél fontosabb a családom! – emelte fel hangját Ruberion, miközben Gagor arcát fürkészte.
 – Négyszázezer arany – mondta Hosszúkéz Gagor –, ez fedezné a követeléseket és maradna egy tisztességes összeg az újrakezdéshez, feltételezve, hogy elfogadja.
Ruberion kora ellenére felpattant a székéről és járkálni kezdett a szobában. Gagor tudta, hogy fejben számol és csak időt nyer. Érezte, ajánlata visszautasíthatatlan. A kérdés csak az, a tünde mennyit óhajt engedni az elveiből, népe hagyományait mennyire írja felül a kalmárok veleszületett ősi szelleme.
 – Nyilván semmi közöm ahhoz, honnan van ennyi pénze, de remélem, nem egy másik ház szolgálatában áll! – nézett kérdőn Gagorra az elf. – Mellesleg tudom, hogy ekkora segítségnek felettébb nagy az ára.
 – Üzletember vagyok, így a pénzügyi segítségem is üzleti jellegű. Ön eladja nekem az említett birtokot, kifizetem az adósságait és kipótolom az összeget négyszázezer aranyig. Ezért semmilyen követelésem nincs, csupán egy kérésem. Magára bízom, elfogadhatónak tartja-e, avagy visszautasítja.
 – Nem értem – szólt Ruberion, aki nem tudott mit kezdeni egy ember ilyesfajta jóindulatával.
 – Csak annyit kérek cserébe, hogy tőlem rendelje meg azokat az árukat, melyeket Tűhegy szigetére akar behajóztatni. Én legyek az egyetlen és kizárólagos beszállítója. Garantálom, hogy alig fog emelkedni a beszállítási ár, viszont nem lesz többé gondja a tengeri kalózokkal és minden áru, határidőre a kikötőbe ér – vázolta Gagor. – Ön tovább folytathatja a kereskedést, a haszna sem lesz kevesebb, és a hitelezők kinyilatkoztatása után helyreáll a házával szemben felmerült bizonytalanság.
 – Ha nem emeli az árakat, nem lesz nagy haszna – mondta kissé hitetlenkedve Ruberion Konstat.
 – Mint mondtam, üzletember vagyok. Hosszú távban gondolkodom, legalább tíz télben. És ne feledjük, szert teszek egy megbízható, korrekt partnerre – válaszolta Gagor. – Ha aláírjuk az okmányokat, azonnal megkapja a teljes összeget. Üzletfélként sokat segítene, ha megosztaná velem az eddigi beszállítók névsorát.
 – Hogyan gondolja megoldani a kalózok kérdését és a tengeri szállítást? – kérdezte az elf.
 – Megfelelő flottával rendelkezem – válaszolt szűkszavúan Gagor. – A legrosszabb esetben négyszázezer aranyért adta el a birtokot!
 – Alhatok rá egyet?
 – Természetesen. Ne feledje, ez nem ultimátum, csak lehetőség! A kikötő mellett a Cefrében lakom. Kérem, értesítsen, miként döntött! – nyújtotta kezét a tolvaj a Konstat-ház urának.

 Sokáig kereste, amíg végre rátalált. Úgy látta, társa halála óta egyedül dolgozott. A piactér mellett a posvány déli részére koncentrált azt feltételezve, hogy módosabb polgárok, kereskedők vagy tünde nemesek kerülnek a hálójába.
 Gagor Aisteen temploma mellett őgyelgett, amikor feltűnt a régről ismert arc. A koszos, bűzös matrózgúnyát időközben felváltotta a termelő céhekre oly jellemző sokzsebes vászonruha. Nagyon is emlékezett, hogyan fosztotta ki őt ez a jámbor kinézetű zsivány. S lám, itt a templom mellett újra rátalált.
 Nézte, ahogy az Aisteen házának kapuján belépő, az ájtatosság ködébe merülő hívők észre sem veszik, ahogy a fiatal tolvaj ujjai el-eltűnnek a gyanútlan zsebekben. Napokig vizslatta, hogyan dolgozik. Változik-e a módszer, a gúnya, a fizimiska. Kiket vámolt meg, kikről mondott le, és kik voltak azok, kiknél próbát sem tett?
 Egyik nap koldusnak öltözött, és a templom tündék felöli sarkánál kéregetett úgy, hogy az őrség ne láthassa. Tűhegy szigetén, az elfek lakta területeken tiltott volt a koldulás, pellengér járt az őslakosok molesztálása okán. Aisteen szolgái a templom kertjében alamizsnát osztottak.
 A kispapok éppen kenyeret és sajtot adtak a rászorulóknak, amikor egy nemes tünde hölgy és kísérete érkezett a templomhoz. A tolvaj előre furakodott. A hölgyet védelmező katonák rögtön feltartóztatták, ám a középkorúnak kinéző nő intett, így a tolvaj egész közel mehetett hozzá.
 – Néhány érmét kérnék, Úrnőm! – mondta a megszokott kuldosszövegtől eltérően a vászonruhás ifjú. – Ruhát és lábbelit készíttetnék a gyermekeimnek télire – hazudta hihetően.
 Egy nő szívéhez közel a gyermekeken keresztül kerülhet a cselszövő, ez minden tolvajinas első leckéinek egyike volt.
 A tünde hölgy a zsebébe nyúlt és a jó előre előkészített érmék közül egy maréknyit a koldusnak nyújtott. Az mohón elvette, majd két kézzel a nőbe kapaszkodva a lábai elé omlott. Ölelte, csókolta a lábát, hálát rebegve Aisteen kegyességének.
 A katonák gyorsan lefejtették a kezeket, majd a nő és kísérete bevonult a templomba. Gagor csak mosolygott.

 Megvárta, amíg befordul egy zsáksikátorba, majd eltűnik egy kapualjban. Utána ment. Ahogy benyitott a faajtón, még hallotta a lépcsőfokok recsegését, ahogy a tolvaj az elhagyatott padlásra sietett.
 Vigyázva utána lopakodott, inkább a lépcsőfokok szélére és a keményfakorlát merevítőire lépett. A padlásajtót nyitva találta. Csak annyi fény jutott be, ami az ajtón beszűrődött, a zsindelyfedést – félve a beázástól – nem bontották meg. Gagor nem lépett be, inkább megvárta a tökéletes alkalmat.

 Amikor a tolvaj benyitott a padlásajtón, gyertyák fénye fogadta. Meglepetésében majdnem felkiáltott, de bensőjében Hosszúkéz Gagor látványa inkább haragot gerjesztett. Dühének alanya a padlás közepén ült, tucatnyi gyertya fénye világította meg köpenyes alakját, ám a koldusálcás tolvaj így is felismerte a kikötői mólón vele elbánó alakot.
 – Szép munka. Kiváló álca, érzelmes, magával ragadó előadás. Én is megsajnáltalak volna – mondta Gagor, miközben az előtte fekvő tetőgerenda felé nyúlt. – Amúgy mi a neved? Itt az idő a bemutatkozásra!
 – Mit akarsz tőlem? – kérdezte indulatosan a tolvaj. – Ki akarsz fosztani megint, ahogy azt egyszer már megtetted? – fröcsögte.
 – Az szükségesnek mondható alkalom volt – válaszolta Gagor. – Amúgy mesterien tevékenykedsz. Sajnos egy valamihez nem értesz még. Ilyet nem veszünk el – emelte fel maga előtt a karkötőt.
 – Ebből életem végéig jól élhetnék. Ezt is magadnak akarod? – kérdezte egyre indulatosabban. – Ezt nem engedhetem, ez a sorsfordítóm, a szebb napok záloga! – húzta elő tőrét, majd megindult Gagor felé.
 – Megveszem tőled – vágta rá Gagor. – Nem kell bajlódnod az orgazdákkal és az ékszert kutató fegyveresekkel. Tiszta ügy, lesz pénzed és bajba sem keveredsz!
 – Az életed és a pénzed is elveszem, ehhez mit szólsz idegen? – forrt benne az indulat a lekezelő hang hallatán.
 – Azonnal megölhetnélek és az ékszer is nálam maradna. Emlékezz a mólóra! Esélytelen vagy.
 A tolvaj, kezében a tőrrel elbizonytalanodott. Csúfos bukása az elméjébe égett, barátja halála azóta is sokszor okozott álmatlan éjszakákat. Belátta, Gagornak ő nem jelentett sem akkor, sem most komoly ellenfelet. Megállt előtte, de tőrét továbbra is vasmarokkal szorította.
 – Deff – nyögte ki.
 – Deff, végre megjött az eszed! – sóhajtott Gagor. – Engem Gagornak hívnak. Ülj le ide, ha kérhetem! – mutatott maga elé a gerendára. – Mennyire taksálod ezt a karkötőt? Gondolom jól megnézted, esetleg érdeklődtél is hasonló ékszerek iránt?
 – Igaz, fából van, de megér párszáz aranyat! – vágta rá Deff, elárulva, hogy fogalma sincs, mennyit érhet egy tökéletes kézimunkával készített tünde ékszer.
 – Párszázat biztosan. De mégis mennyire gondoltál? – puhatolózott Gagor. – Háromszázra, ötszázra?
 Deff homloka verejtékezni kezdett az ötszáz arany hallatán.
 – Hatszázra! – kapott vérszemet a fiatal tolvaj.
 – Mit szólnál hozzá, ha ezentúl nekem dolgoznál? – kérdezte Hosszúkéz Gagor. – Meleg helyen, ágyban alhatnál, ehetnél, amennyi beléd fér. Urat csinálnék belőled! Ha ügyesen dolgozol, egy holdhónap alatt százával számolhatod a fizetséged.
 – Neked?
 – Nem fenyegetne többet a lebukás veszélye.
 – Ingyért lesz a koszt, a kvártély?
 – A forróvizes dézsa is.
 – És a tünde ékszere?
 – Ötszázat kapsz érte – mondta Gagor.
 Látva, hogy a Deff szemei előtt már megjelent a puha ágy és a meleg takaró képe, Gagor felállt és elfújta a gyertyákat.
 – Havonta apanázzsal?
 – Estebédre legyél a Cefrében, elkészítik a szobád! – mondta az ifjúnak, aki számára egyik pillanatról a másikra, fenekestől fordult fel a világ.
Gagor eltűntével tudatosult csak Deffben, hogy az ékszer sincs nála és a pénzt sem kapta meg. Kicsit sem bízott az ismeretlenben, de nem volt mit tennie, este úgy is választ ad mindenre.

 Éhes volt, amikor benyitott a Cefre Fogadó újjávarázsolt ajtaján. Félve lépett be, s kicsit összerezzent, amikor a feje felett csengőhangot hallott. A fogadó alsó szintjén lézengtek az emberek. Néhány asztalnál matrózok ültek, máshol kereskedőfajták, inasok. Ímmel-ámmal fogyott csak a sör, néhol ételmaradékok csúfították a faasztalok lapját.
 Rövid nézelődés után a söntéspulthoz lépett.
 – Deff vagyok. Gagor mondta, hogy jöjjek ide – vakkantotta oda foghíjról.
 – Nem vagy valami jólnevelt! Pamfilnak hívnak, én vagyok a Cefre mindenese – csóválta meg a fejét a kocsmáros. – Gyere velem, megmutatom a szobád! – mondta, majd a Deff kezébe nyomott egy tenyérnyi méretű vaskulcsot.
 Felmásztak az emeleti lépcsőn, és a forduló mögötti ajtóhoz mentek. Ahogy beléptek a kétszemélyes szobába, Pamfil a plafonra mutatott.
 – Gagor döntése, hogy ezt a szobát kapd. Ez a feljáró a padlásra vezet. Amolyan mentsvár, ha bajban lennél – mutatott a plafonon lévő, deszkafedéllel záródó nyílásra. – Fent több tetőkibúvó található. Reméljük, soha nem lesz rá szükséged!

 Életében nem fürdött még gőzölgő vízben. Pamfil két legénye gondoskodott róla, hogy a melléig érjen a meleg víz, amikor a dézsába ült. Szemét lehunyva élvezte az urak földi mennyországát.
 A víz már majdnem kihűlt, amikor az ágyára készített új öltözéket felpróbálta. Néhol kicsit bő volt, de sosem volt még új, méretes ruhája. Miután felöltözött, lesétált a földszintre. Pamfil az ujjával mutatott egy félig elhúzott, függönnyel elzárt részre.
 Deff széthajtotta a firhangot. Az asztalra sülteket, köreteket, gyümölcsöket tálaltak fel, kancsóban fűszeres bor és frissen csapolt sör illatolt. Hosszúkéz Gagor kezével invitálta közös vacsorájukra az ifjút.
 – Meg sem ismerlek! Új ruha, puha felső, lábbeli. Kimosakodva, illatos olajban kiáztatva a mindennapok nélkülözését.
 – Megvallom, nem gondoltam, hogy állod a szavad – ült le a szemben lévő székre Deff.
 Hosszúkéz Gagor meglehetősen súlyos erszényt húzott elő a köpenye belső zsebéből, majd vacsoravendége elé tette az asztalra.
 – Ötven platinaérme, a tied. Azt tanácsolom, ne költsd el egyszerre, nagyobb részét inkább tedd félre! A napi költőpénzed többszörösét keresheted meg nálam – intette Gagor a tapasztalatlan tolvajt. – Két nap múlva hivatalos leszel egy szabóhoz, aki elkészíti a méretedre a ruhatárad. Jár mellé nyári és téli lábbeli is.
 – Ölni kell? Ekkora vagyont, ilyen életet csak orgyilkosok képzelhetnek el maguknak – kérdezte kissé félénken Deff.
 – Nem, barátom! – rázta meg a fejét Gagor. – Senkit sem kell bántanod. A szemeddel kell dolgoznod.
 – Kémkedésben vagy követésben nem vagyok járatos.
 – Félreértesz. Az utcákat kell járnod, a kikötőtől egészen a tünde birtokokig. Öltözéked alapján senki sem fog megállítani az utcán. Ha mégis belebotlasz egy őrjáratba, nyugodtan megmondhatod, hogy a Cefre Fogadó kereskedője vagy, aki éppen az áruk beszerzésében jár el.
 – Az lenne a munkám, hogy járkálok?
 – Figyelsz. Fiatalokat, gyerekeket keresel, akinek gyors a lába, éles a szeme és enyves a keze. A te feladatod lesz a „posvány” tolvajainak felkutatása, kiképzése és vezetése. Kéttucatnyi kezet akarok az utcán látni akkor is, ha fent van, vagy éppen alábukott a Nap.
 – Tucatnyi tolvajt pesztráljak?
 – Napi 5 aranyért és a mindennapos zsákmány harmadáért, beleértve az értékesebb tárgyakat is. Ha minden nap kapok tőled egy hasonló karkötőt, akkor az esti elszámolásnál közel kétszáz arany lesz a napi fizetséged.
 Deff köpni-nyelni sem tudott Gagor mondatai hallatán. Gyors fejszámolás után megállt kezében a fakanál.
 – Egy év után saját házam lehetne tucatnyi asszonnyal.
 – Bárkit és bármit megkaphatsz. Tisztelnének és félnének! Ha elfogadod az ajánlatom…
 – Persze, hogy elfogadom! – vágta rá habozás nélkül Deff.
 – Teliholdra látni akarom, kikből választhatom ki a tizenkettőt! Veled lesznek kapcsolatban, te felelsz értük. Akkor is, ha elkapják valamelyiküket. Mindent, amit eltesznek, egy megadott, védett helyre kell eljuttatniuk. Onnan te hozod el hozzám. Felbecsültetem, eladom őket, de te megkapod a részed szinte azonnal. Remélem tudod, csak egyszer könnyíthetsz meg! Szeretnék a barátod maradni öregkorodig!
 – Azonnal megöletnél, igaz? – kérdezte tárgyilagosan Deff, felmérve, mekkora veszélyt jelente Gagor számára egy kiépülő szervezetről meglévő tudás.
 – Maradjunk barátok, és én gazdaggá teszlek! Vacsora után a szobádban várakozik rád valaki. Egy kis figyelmesség a részemről!

 Néhány pohár bor után Deff a szobájába ment. Amikor benyitott, egy lány feküdt a megvetett ágyban. Gyönyörű volt, fiatal és meztelen.