Hogy milyen egy hatrongyosi nemesi család gyermekének lenni? Szkiriosz ebből annyit
érzékelt, hogy nem éhezett, szép gúnyában járhatott és a kandalló tüzét is táplálták a hideg
napok beköszöntével.
Gyermekként sokat játszott a cselédgyerekekkel és a házhoz tartozó kutyákkal. Fára másztak,
pocsolyában tapodtak, sebes folyású patakban lógatták lábukat. S ha éhesen néztek rá, a saját
konyhájukból lopott finomságokat.
Furcsa, de meglehetősen izgalmas időszak következett, amikor kiderült, hogy a cselédlányok
a hajuk húzgálását már nem csak gonoszkodó csínytevésnek, hanem egy érett fiú közeledésének
értelmezték. Ahogy ráérzett a kamaszkor ízére, egyre gyakrabban húzgálta a copfokat. Lett is
belőle nagy perpatvar, meg kiabálás! Atyai bólogatás, anyai pofon, no meg a síró, úgy maradt
lányok életre szólóan kitörölhetetlen arca.
Apja nevetve azt mondta: Az ő sorsuk az, hogy fattyúkat szüljenek, a te sorsod meg az, hogy
beporozd valamennyi nyíló bibét!
Édesanyja tiltotta ezektől a nyalánkságoktól, de nehéz volt őt tetten érni. A birtok sem kicsi,
és a pajtától a gyalogút a legelői szénabálákig meglehetősen hosszú volt.
Ahogy benőtt Szkiriosz feje lágya, egyre inkább értette szülei ajtó mögötti vitáit. Apja egyre
többet maradozott ki, fogyott a snapsz meg a bankó. Anyja egy-egy idegen hajszál láttán mind
gyakrabban sírta el magát.
Várható volt. Csőstül jött a baj. Egy tivornyázó éjszaka után, kicsit kapatosan apja megbotlott
a szőnyegrojtban. Egyensúlyát veszítve legurult a falépcsőn, s nyakát szegve nem szívta többé
a felesége vérét.
Szép temetés volt, bár nem érdemelt könnyeket. Ahogy esett össze a föld a csokrok alatt, úgy
roskadt össze Szkirioszék addigi élete. Nehéz időkben ismerszik meg a jóbarát, azokból meg
alig maradt azóta, hogy a család helyzete megrendült. Egymás után kapták a fizetési
felszólításokat, követeléseket, lejárt váltókat. Szkiriosz édesanyja mind nehezebben bírta a
megpróbáltatásokat. Jelzálog a birtokra, a családi ékszerek zálogban, és mindezek hazug,
bíztató szavak kíséretében.
Szkiriosz életében először munkába állt. Hatrongyos nem volt nagy város, de egy úri
neveltetésű fiatalember könnyen kapott állást, no nem lányos háznál. Két fiúcska okítását
vállalta délutánonként.
Egyik nap matematikát, másik nap nyelvészetet, a harmadik nap mozgástant tanított. Ez
Szkiriosznak tökéletesen megfelelt, mert szabadidejében élte tovább léha életét és
unaloműzésként a zsúfolt piac védtelen zsebeiben kotorászott.
Úgy gondolta, elfogytak a hitelezők. Egyre kevesebben jöttek, igaz, egyre szerényebbé vált a
birtok. Eltűntek a bútorok, a festmények, a porcelánok. Elvitték a szőnyegeket és a kárpitokat.
Az egyre ridegebb napok lassan megtörték édesanyját. A padlásra egy külső lépcsőn ment fel.
Szkiriosz örült, hogy nem neki kellett levágni anyját arról a kenderkötélről, mely a birtok
örökösévé tette.
Alig maradt pénze, pedig mindent áruba bocsátott. Egy mutatványosokból álló
szekérkaravánhoz csatlakozott, velük érkezett Vízmélye kikötőjébe.
A csodás nagyváros zsongása megrészegítette. Mélyebbek és teltebbek voltak itt a zsebek, és
ez Szkiriosz öltözékén is meglátszott. A vásznat felváltotta a selyem és a brokát, az elnyűtt
lábbelit a vasalt csizma. Egyszer majdnem elkapták, de fürge lába és kifordítható köpenye
megmentette a tehetséges tolvajt.
Vízmélye óvatlan értékei egy tél alatt vagyonos emberré tették. Ez egyrészt az orgazdáknak,
másrészt a tetthelyek változatosságának volt köszönhető. Egyik délután nagy fogásban
reménykedett.
Feltűnően gyönyörű lány sétált kísérővel a szinte néptelen utcán. Szkiriosz, miközben
megemelte a lány előtt furcsa kalapját, észrevétlenül hozzá ért. Szakértő ujjai a kasmír ruházatra
kitűzött brosst egy pillanat alatt leemelték. A lány rámosolygott, amitől Szkiriosz teljesen
elalélt. Szerelmes lett életében először.
– Kisasszony, leesett a ruhájáról! – nyújtotta a fiatal lány felé a ruhadíszt.
A lány rámosolygott, amitől a fiú füle kivörösödött. Szkiriosz elveszett.
– Ön igazi gavallér! – mondta a lány. – Nemeslelkűségét illene viszonoznom! Holnap
sziesztaidőben eljöhetne hozzánk, édesapám személyesen köszönhetné meg nemes tettét!
– Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Szkiriosznak hívnak és ifjúk tanítójaként tartanak
számon.
– Az én nevem Latifa. A Vitisvinum-borházat keresse! – bólintott a fiatal lány, majd
kísérőjével tovább sétált.
Újabb nyár telt el. Jegyese vonzó teremtés volt, de Szkiriosz érdeklődése a hamvas test iránt
sokkalta nagyobbnak bizonyult, mint azt mátkája igényelte. Az ismétlődő női gondok között
alig maradt idő, hogy ne csak lélekben, de a valóságban is közelebb kerülhessen az áhított
nősziromhoz.
A „papa” révén hamar beletanult a borcsinálás mikéntjébe. Mestere lett a palackozásnak,
dugózásnak és a címkenyalásnak. Régi kapcsolatait felelevenítve hamar túladott a portékáin,
így leendő apósa a nagy vízen túlra küldte szekérnyi butéliával.
A hullámok hátán eltöltött unalmas napokat hamar megunta. Szabadidejében a matrózokkal
kártyázott vagy kockázott, s ügyes keze, no meg a lapjárás következtében sokszor nyerte el a
tengerészek bérét. Nem lévén több érméjük, a matrózok a tudásukat kínálták a fiatal tolvajnak,
amit ő nagylelkűen el is fogadott. A hosszú holdidők alatt így tanulta ki a csillagállások
olvasását és a hajózás fundamentumát.
Egyre kevésbé vágyott haza, igazán csak a test vonzotta, a lélek egyre kevésbé. Az egyik estén
„papa” leültette az asztalhoz, s mint két férfi, beszélgetni kezdtek egymással egy nagy kancsó
vörös társaságában. A töltés egyre inkább megelőzte a fogyást, a porcelánt meg mindig csurig
töltötte a csapláros. Csak kinyögte a végére az öreg: Lagzinak kell lennie, mert tavaszra itt a
trónörökös, ráadásul holnaptól megismerkedik a borház dolgaival. A gyerek születésekor
átveszi apósától az itthoni ügyek intézését!
Megpróbálta lebeszélni róla, ha már így esett. Javasasszonyhoz ment gyógyfőzetért,
vajákoshoz veszejtő italért, kuruzslóhoz megerőltető cipekedést eltanulni. Amikor semmi sem
használt és csak nőtt a pocak, egy sötét sikátorban élő alak ártó szellemeit hívta segítségül.
A baba megszületett, de a kötél a nyakát szorította, így teljesen elkékülve, nyikkanás nélkül
távozott az élők sorából.
A következő útra minden ruháját bepakolta, melyek közé gondosan elrejtette értékeit.
Kedvenc borait vitte magával egy utazóládában, de remélte, Tűhegyig nem tart ki a készlet, és
az üres ládát a vízbe hajíthatja. Még sosem járt ennyire távol, és sosem hajózott a Kósza Széllel,
aminek kapitánya legendás volt rossz modoráról és arról, hogy gyűlöli a mihaszna utasokat a
fedélzetén. A kialkudott ár azonban garantálta, hogy a dereglye kapitánya ezúttal jókedvűen
várja majd a behajózást.
Szkiriosz egy utolsó pillantást vetett a borház irányába, majd a kikötő felé vette az irányt.