Gagor a bál előtti napokon Zamfiránál teázott. A házigazda eddig nem tapasztalt ízeket osztott meg vele, bevezetve az elfek teázási szokásába. A lassú kortyolgatás alatt a tolvaj megismerte a tündeházak világát, annak hatalmi felépítését és egymáshoz való viszonyukat. A hercegné olyan belső információkkal látta el Gagort, melyeket egy kiterjedt kémszervezet is csak évek alatt fürkészhetett ki. Az utolsó két nap Khasit is magával vitte, hogy szokja a tündék látványát. Zamfira Simplicinus a házgondnokát bízta meg a leányka pesztrálásával. Gyermeke nem lévén, a középkorú tünde eleinte idegenül érezte magát a szerepében, de Khasi érdeklődése és folyékony elf beszéde egyre inkább lenyűgözte. Gagor az utolsó kortynál tartott, amikor az ajtónálló beviharzott. – Úrnőm, a toronyból látták a hintót!
Salafi herceggel való találkozása meglehetősen bizarrá sikeredett. Amikor a király öccse besétált a főbejáraton, se Perpet, se a felesége nem sietett elé. Nem ilyen fogadtatásra számított, s amikor egy ajtóval beljebb lépett, a hercegnét egy férfiemberrel találta kettesben, meglehetősen intim helyzetben. Igaz, két külön kanapén ültek, ám felesége arcán meglehetős közvetlenséget – szinte baráti vonásokat – látott. – Salafi drágám! – kezdte elf nyelven Zamfira, ám férje arcán a sokkhatás jelei mutatkoztak. – Látom, jöttemre senki sem számított, sem a szolgák, sem a hitvesem – válaszolta fagyott arccal Salafi herceg. Hosszúkéz Gagor illendően felállt, az illem szerint így üdvözölve a ház urát. – Perpet elfoglaltsága miatt nem fogadhatott, a vendéget pedig nem illik egyedül hagyni – folytatta Zamfira, enyhíteni igyekezett férje jogos haragját. – Kérlek, hadd mutassam be Gagor urat, Tűhegy leggazdagabb emberét, aki felettébb kényes helyzetünkben felajánlotta segítségét. – Gagor? Hallottam magáról! – mondta maró gúnnyal Salafi Simplicinus, immár a mindenki számára beszélt nyelven. – Ha a fiunk kezében egyszer is kockát látok, magára hozom a városőröket, s a tömlöc mélyen fog sínylődni, amíg a ráncok barázdává, a barázdák árkokká nem mélyítik a szenvedést az arcán – fenyegette a tolvajt. – Az apák mind a halálát kívánják! Tud róla, maga gazember? – Ő a vendégem, férjuram! – rivallt rá Zamfira az ősök nyelvén, megelégelve férje kirohanását. – Még tőled sem tűröm az oktalan sértéseket! Salafi arcára kiült a döbbenet, felesége egy idegen, sőt, egy ember előtt ripakodott rá. Némán állt, a szó bennrekedt, hercegi ajkát csak mondanivalója kezdeményei hagyták el. Hosszúkéz Gagor egyesen háttal elé lépett. – Uram, amit elmondott rólam, az szóról-szóra igaz, nincs mit tagadnom. Amennyiben úgy dönt, azonnal távozom, s megígérem, hogy általam, házuk egyetlen tagja sem lesz megkárosítva! – közölte Gagor. Salafi arcán egy villanásnyira a szégyen pírja jelent meg. Zamfira felhúzott szemöldöke egyet jelentett a teljes megsemmisüléssel. – No nem akartam úgy magának esni, csak a hosszú út, meg a …, a híre, tudja – motyogta a herceg. – Kedvesem, ez a jó ember megtalálta, és visszaadta a karkötőmet, amit nemrég loptak el a templom bejáratánál. Salafi kérdőn nézett Gagorra. – Véletlenül láttam az esetet és meg is találtam a tettest, aki önszántából visszaadta a családi ékszert. – Önszántából? – dünnyögött a herceg. – Salafi! – nézett rá szigorúan Zamfira. – Nos, azt hiszem, köszönettel tartozunk önnek. Természetesen az ékszer megtalálásáért járó jutalmat maradéktalanul megkapja, gondolom ezért van itt? – tudakolta még mindig lekezelő stílusban a herceg. Zamfira Simplicinus kissé félrebillentette a fejét, amitől pillantása még parancsolóbbnak tűnt. Gagor magában jót mosolygott a házaspár incidensén, hamar kiderült, ki is a ház igazi ura. – Vendégünk nem ezért jött. A karkötőért nem kért jutalmat. Igazság szerint én kérettem ide – mondta Zamfira a férjének, aki erre a mondatra felesége poharába töltött magának a már kihűlt teából. A Virágok Estéje. Így nevezték az első bálozókat, kiknek jövendőbelijében a családok jó előre megegyeztek. A politika volt a legjobb kerítő, a szülők szemében az ifjonti szerelem ritkán számított tényezőnek. Udvari rendtartással, ám visszafogott lelkesedéssel jelentették be Tűhegy elf birodalmának első családját és kíséretét. A herceg és felesége főúri nyugalommal tűrte a Pirminnesek arcáról leolvadó mosolyt, mihelyt a bálterembe léptek. Zaraves testőrkapitány Gagor mellett maradt és folyamatosan informálta a táncparketten tartózkodó, megfigyelésre szánt nemesekről. Khasi haja be volt fonva, finom ívű arcocskája igazi tündérré varázsolta az emberi léptékkel is gyönyörűnek mondható fiatal lányok között. Fejtartása és mozdulatai azt sugallták, akár az ő tiszteletére is húzhatnák a muzsikusok a talpalávalót. A kötelező protokoll után köszöntőket mondtak, italt szolgáltak fel. Mindenki elfoglalta a helyét, hogy a legjobb szögből láthassa az éppen kivirágzott elf leányzót. Szóbeszéd alapján az elf nők szemre sokkal asszonyosabbnak tűntek a nővé érésük napján, mint az emberi fajhoz tartozó lányok, ennek oka talán az elnyújtott élethossz lehetett. Gagor a teremben lézengőket figyelte. Azokat, akik kihasználva az est csúcspontját, másokkal elvonulva beszélgettek. Khasi is csak őket nézte. Gagor mellett állt és folyamatos, halk szavakkal ismételte a látottakat. Volt, amit késve tolmácsolt. Látszott, birkózik a szavakkal. Nem a jelentésükkel, inkább azok súlya nyomta fiatal, törékeny vállát. Az első tánc a családfőé volt, ünnepelt leányával táncolta a légies hattyúkerengőt, testtartásuk méltóságot, eleganciát sugárzott. Ezután a kiszemelt jegyes, egy másik Pirminnes család ifjú sarja kérte fel leendő mátkáját egy hasonló kerengőre, amit a vendégek lelkes tapssal jutalmaztak. Ezután össztánc következett, majd a zenészek párostáncra hívták az összegyűlteket. Khasi innivalót kért, annyit beszélt. Attól, amiket mondott, maga is megrémült. Gagor ereiben meghűlt a vér. Sokan csak lenézték a hercegi párt, de két elf, egy kinézetre nyikhaj és egy, már fehéres hajú, megvénült obsitos ennél is tovább ment. Az uralkodó családdal szembeni tiszteletlenség is felségárulásnak számított, de ők ketten már a férgek lakomáját készítették elő. A páros táncok után néhány fiatal elf nemes szóba elegyedett Gagorral. A beszélgetések jellege inkább érdeklődő volt, témája a legközelebbi kihívásos éjszakára korlátozódott. Csak két fiatalnak tűnt fel, hogy a tolvaj a Simplicinus-ház tanácsadójaként vesz részt az ünnepségen. Eddig mindenki azt gyanította, hogy más házak állnak a hirtelen feltűnő, módos ember mögött. – Nagyon nagy szolgálatot tett a leányod – mondta Gagor, miután Khasi és az édesanyja is megjelent a gyorsan berendezett dolgozószobában. – Tényleg meg akarják ölni a királyt? – kérdezte a kislány ártatlan szemekkel. Az édesanyja e szavak hallatán önkéntelenül is a szájához kapta a kezét. Nem lehetett tudni, hogy elképedése a közelgő eseményre vonatkozott, vagy leánya hősies viselkedésére reagált. – A herceg és Zamfira úrnő végtelenül hálás leányod bátorságáért és önfeláldozásáért. Megkért, hogy ezt adjam át nektek – vett elő Gagor a zsebéből egy kis bőrerszényt, melyben pénzérmék csilingeltek. Semela a súlyánál fogva úgy vélte, meglehet az a tíz aranyra való ezüst, amit Gagor nagyúr megígért. – Ez száz platinaérme, tehát ezer aranynak megfelelő pénz. Ezt Khasi és a te további boldogulásodra ajánlották fel. Emellett – mint az adósotok – szeretné, ha mindketten csatlakoznátok az udvartartásához. Khasit a legjobb tanítók okítanák nem csak a tündék, de más népek nyelvére is. Őszintén reméli, hogy megfontoljátok kérését és elfogadjátok ajánlatát. Hosszúkéz Gagor szavai nyomán Semela szemei fennakadtak és ájultan zuhant ültéből a padlóra. Khasi azonnal letérdelt hozzá. – Mindjárt jobban lesz, most egy kis fekvésre van szüksége, hogy megbarátkozhasson a gondolattal – mondta Gagor, majd miután Semela kinyitotta a szemét, visszasegítette a székbe. Gagor leizzadt, amikor átkarolta. A fiatal nő remegő kézzel bontotta ki az erszény csombékját. Ahogy a zsinór engedett, ezüstösen fénylő érmék hulltak az asztalra. Sosem látott még platinát, fémes csillogása szinte elkápráztatta. – Ez mind a miénk? – kérdezte remegő hangon. – Hálából, amit a leányod tett az uralkodóért – válaszolta Gagor. – Nem szívesen mondok le a társaságotokról, de a helyetekben én elfogadnám Zamfira úrnő ajánlatát! Régen lement a nap, a tiszta égen fénylettek a csillagok. Valahol messze kutyaugatás törte meg a csendet. Ahogy kislánya elaludt, Semela kimászott az ágyból. Félig leégett gyertyával a kezében, mezítláb ment ki a folyósóra. Hangtalan lépdelt, a folyósó végről egerek kaparása hallatszott. Megállt az ajtó előtt. Ökölbe szorította a kezét, kopogni akart, de mindhiába. Tenyerével támasztotta csak a fát, minden ereje elszállt. Az akaratot néha felülírják az érzelmek, de még egyszer, utoljára erőt vett magán. Végül bekopogott, majd bebocsátást nem várva, lenyomta a kilincset. Gagor alvás helyett a plafont nézte, gondolatai unos-untalan a felségárulás körül forogtak. Nem tudta, miképpen védhetné meg Tűhegy királyát. Ha valakit meg akarnak gyilkolni, annak kezdhetik hántolni a koporsót. Elméjében ötletek cikáztak. Hasonmás, aki vállalná a hálátlan és feltehetően rövid életű feladatot, vagy egy különlegesen kiképzett testőrosztag? Védőmágia, mely csak az ember emlékeiben ködlik fel? Ezen tűnődött, amikor hálójának ajtaja váratlanul kinyílt. – Ha uraságod nem bánja, lerónám, amit a lányomért tett! – mondta Semela, majd letéve a gyertyatartót, kibújt a hálóruhából. – Nem tartozol semmivel Semela – ült fel az ágyában Gagor. – Semmim sincs, amit ezen kívül adhatnék. Maga az első, aki nem akart kihasználni, ezért tudok egyáltalán a szemébe nézni. Gagor a csillagok fényénél is látta a fiatalság tökéletességét, mely egy gyermek világra hozása után sem veszítette alakját. Apró mellei büszkén feszítettek, ágaskodó bimbói szentjánosbogárként vonzották a tolvaj mohó tekintetét. Hasa fiúsan lappos maradt a sok koplalástól. Gagor hol a szemébe, hol a melleire nézett. Istennőt látott maga előtt. Gondolatban már annyiszor levetkőztette, és most itt ált előtte pőrén, ellenkezés vagy mindenről lemondó üresség nélkül. Nem tudott és nem is akart jól nevelt maradni. Megfogta a lány kezét és magához húzta. Átkarolta és szorosan ölelte. Tenyere kínzóan lassan csúszott le a lány tomporára. Érezte a lány bőrét, az izmok ellazulását, ahogy ujjaival felfedezte a hajlatokat. Előtte ringatózott a lány teste, mint a tenger, amikor hullámai megtörve a sziklákon, egymásba rohannak. Semela így zuhant a férfi karjaiba, ragaszkodva, mint moha a sziklához. Érezte a férfikéz erejét, mely mégsem tűnt erőszakosnak vagy követelőzőnek. Nem is emlékezett rá, mikor értek hozzá ennyire gyöngéden. Mindegyik azonnal akarta, így-úgy, éppen, ahogy érték. Ő valahogy más volt. Gyertyafény nélkül is látta. Nem érdekelte, mennyire mocskos a múltja és az sem, mit tesz majd a testével. Bárhogy legyen, akarta őt. Soha nem csókhatták meg. Az ő ajka viszont lágy érzékiséggel cirógatta. Éppúgy, mint, amikor felcseperedő szerelmében megfogant az a gyönyörűség ott a másik szobában, szuszogva a paplan alatt. Fiatal, szerelemre éhes teste azonnal elveszett az érintésben. A férfi ott cirógatta, ahol eddig oly’ kevesen becézgették. Lehunyta szemét és csak hagyta, hogy megtörténjen. Kakas rikoltott, a hajnal fényénél immár negyedjére. Egymás mellett feküdtek. A férfi szuszogott, Semela csak feküdt, a repedéseket nézte a falon. Az utcai léttől kiszikkadt szíve vérrel telt. Újra dobogott, lélegzett, mint a kalács tésztája a langyos téglán, várva, hogy lángok öleljék körül, felszítva bensőjében a tüzet. Gagor oldalra fordult, szembe a kétségekkel vívódó anyával. Semela hosszan nézte az arcát. Ha most megcsókolja, biztosan felébred, és akkor újra szeretkeznek. Ha elmegy, nem kell választ adnia azokra a ki sem mondott kérdésekre, melyre még ő sem tudta a válaszokat. Óvatosan mászott ki az ágyból, minden porcikája tiltakozott, amikor a hálóruhába bújt. Könnyezett, amikor felengedte a csukott ajtó kilincsét. Csak remélte, hogy Khasi az igazak álmát alussza. Salafi Simplicinus felesége és Zaraves parancsnok társaságában várták Hosszúkéz Gagort, aki megoldást ígért a bálon hallottakra. Amikor megérkezett, a reá szegeződő tekintetekben félelemmel vegyes reménytelenséget látott. Rá vártak, mintha valami csodatévő lenne, aki eloszlatja az elfek közti gyűlöletfelhőt és elsimítja a házak viszályát. Gagor illendően meghajolt, majd késése okán mentegetőzött. – Perpet házgondnok nagyon szolgálatkész, de alig lehet tőle szabadulni. Úgy érzem, megszerette a kislányt, amolyan pótapaként foglalkozik vele. Salafi és a tolvaj viszonya a bálon tapasztaltak után rohamosan javult, a herceg a saját bőrén tapasztalta, miként igazolódtak be felesége félelmei. Számára is egyértelművé vált, hogy egy becstelen, alvilági játszmát csak hasonló eszközökkel lehet megvívni, és ez bizony Hosszúkéz Gagor szakterületének számított. – A király talán az életét köszönheti az ön előrelátásának és agyafúrt ötletének – kezdte Salafi. – Zamfira úrnőé az érdem, ha ő nem látja meg az apró jelek összefüggését, most nem beszélhetnénk megoldásokról – hárította el a reá testált érdemeket Gagor. – Amit ön tett, az megható. Tudta, hogy a bál óta úgy gondolják, maga a család legbefolyásosabb barátja és vagyonának kezelője? Ruberion gátlástalanul rákérdezett. Attól tart, Tűhegy kereskedelme a Simplicinus-ház kezébe kerül – mondta Zamfira. – Ne legyenek kétségei, hercegné! Ruberion Kostat is megnyugodhat, nem áll szándékomban felrúgni a vele kötött megállapodást. Üzletembernek meglehetősen tisztességes vagyok – mondta Gagor. – Mi legyen a következő lépés? – kérdezte Salafi. – Uram, a következő hónapban a birtokon kell maradnia! Ezt ajánlanám a királynak is, amíg az összeesküvőkről megkapom a legfrissebb értesüléseket. A beszélgetést félbeszakítva Zaraves kapitány lépett a szobába, sűrűbben emelkedő mellkasa sietségről árulkodott. A hercegre nézett, majd Gagorra. – Mondja, kapitány! Gagor úr előtt nincs titkolni valónk – utasította parancsnokát Salafi. – A királyi palota kertjében az egyik vasajtót feltörték az éjjel. Az udvari raktárból régebbi, már nem használt fegyvereket loptak. Íjakat, lándzsát, pajzsokat. – A kutyák nem jeleztek? – kérdezte Zamfira. – A kerítés mellett, a liget vízmosásában találtak rájuk. Mérgezett húst vetettek eléjük. Gagor a testőrparancsnokra nézett, majd felállt. – Most jobb, ha megyek! Nincs sok időnk. Védjék meg a királyt! – Semela! Bujkálsz előlem? – fogta meg az elsuhanni készülő nő kezét Gagor. – Mi dolgom lett volna uraságodnál? – Az éjszaka után azt hittem, maradtok. – Az éjszaka mindig elmúlik, a napfény tova űzi a hiú álmokat. – Nem akarom, hogy elmenj! – Ha maradok, az utcalány marad. A tündék megértőbbek. Ott új életet kezdhetek. Talán, ha csak Semelát keresné az úr, szívesen fogadnám a gáláns közeledést!