Királycsinálók

Királycsinálók – ciklus

A kihívás (Hetedik fejezet) ÚJ!

 Drake kapitány nagyvonalúnak tartotta azt a háromszáz aranyat, amit Dogy kimenekítéséért kapott. Volt egy jelszó, amit Dogy csak akkor árult el a Kósza Szél kapitányának, amikor partot értek Erdőhát kikötőjében, de ez szokványos módja volt a szállítások visszaigazolásának.
 A viteldíj ilyetén megtoldása felkeltette Drake érdeklődését. Egy bőkezű ember előbukkan a semmiből az elfek földjén. Nem retten meg az igazságszolgáltatás hírétől és nyíltan ajánlatot tesz neki, a kőrözött csempésznek. Neki, akit a Bírák hada üldöz, élükön Bordírral, a rettegett törvényszolgával.
 Személyesen először négy holdhónap múlva találkoztak. Gagort egy kisebb parti vitorlással északkeleti irányba vitték, majdnem az angyalparti fejkőig élesítették a hajót, ahol lehorgonyozva, bevont vitorlákkal várta őket a Kósza Szél. Hosszúkéz Gagor átszállt Drake hajójára.
 A kapitány a hídon várta vendégét, akiről az elmúlt időszakban a lehető legtöbbet próbált kideríteni. Gagorról az a hír járta, hogy a Thurull-királyság területén senki sem mer vele leülni kártyázni vagy kockázni.  Csupán egyszer veszített, egy Männelor nevű szélhámostól kapott ki, aki elnyerte mindenét. Ezután áttette székhelyét az elfek földjére.
 – Üdvözlöm a Kósza Szél fedélzetén – tárta szét karjait Drake kapitány.
 – Köszönöm a meghívást kapitány. Még nem tudom eldönteni, hogy maga vagy a hajója hírhedtebb-e? – udvarolt Gagor.
 – Magának sem kell a szomszédba menni hírnévért. Rétvártól egész fel északra is ismerik a szerencse kegyeltjét.
 – Elhagyott engem a szerencse, kapitány uram. Elengedtük egymás kezét, külön utakon járunk.
 – Ennek igazán örülök – bólogatott Drake. – Ki nem állhatom azokat, akik csak a vakszerencsében bíznak. Jöjjön a kuckómba, ott hűvösebb!
  A kapitány kajütje az átlagosnál nagyobbnak bizonyult. Ahogy beléptek az eltolható ajtón, kisebb tárgylószobába érkeztek. Kör alakú, forgatható asztal állt a helyiség közepén, körülötte hat, masszív lábakon álló támlás székkel. Az asztal lapja a rovarok szárnyragacsával volt felpolírozva, melyre több színnel festették az ismertet. Csodás műalkotás volt a térkép, egészen az Által-víztől a Korall-tengerig, Marsa szigetétől a hobbitokon túli területig.
 Több bútor állt még a szobában: térképtároló, szerkesztő asztal, étkező- és munkalap, melyen emberfejnyi látócső és valami forgatható, dönthető mérőléckészlet pihent. Belső ajtó fedte a hálókörletet, melyet Drake azonnal behúzott, mihelyt Gagor helyet foglalt az asztalnál.
 – Hálás vagyok kapitány, hogy megmentette a barátom! A tündék nem kegyelmeztek volna, ha elkapják.
 – Mostanság senkinek sem kegyelmeznek – legyintett Drake. – Amióta a régenskirály magához ragadt a kormányzást, oda a tündék életszeretete és igazságossága. Lehet, hogy a barátja egy akasztófáravaló gazember, de ne Tűhegyen aggassák rá a kötelet! De nem ezért kaptam a megfejelt fizetséget és nem is ezért keresett fel, igaz? – kérdezte a Kósza Szél kapitánya.
 – Mint említettem, komolyabb üzletekben gondolkodom, kiiktatva a szerencsét a sok és néha változó tényező közül. Úgy látom, Meravin kikötője és szegénynegyede önálló egységként, a tündék laza felügyelete mellett működik, de ennek szervezettsége és jövedelmezősége meg sem közelíti azt, amit a terület indokolna – vázolta Hosszúkéz Gagor.
 – Úgy véli, maga képes lenne ezt a szervező feladatot ellátni?
 – Nem csak, hogy ellátnám, de védelmezném is az abban résztvevőket. Ha kell, pénzelném a hozzám csatlakozni kívánók beilleszkedését, és biztosítanám az őrjáratok szemhunyását.
 – Létrehozna egy céhet, mely uralná és működtetné Meravin kikötőjét és a „posványt”? Kik lennének még benne a döntéshozói körben? – kérdezte Drake.
 – Csak jómagam. Egyszemélyben döntenék mindenről – válaszolta Gagor.
 – Vakmerő, túlzott önbizalommal – csóválta fejét Drake. – Elárulhatná végre, miért szállt át a Kósza Szélre!
 – Maga lehetne az egyetlen beszállító. Maga alá rendelnénk az összes kereskedőhajót. Aki nem csatlakozik, annak a zátonyok csipkéi vetnek véget. Előre meghatározva adnám le a rendelést a gnómok vidékétől egészen Vízmélyéig. Előre tudná a Bírák hajóinak útitervét. Az eddigi jövedelmét megduplázhatja. Azután azt is, majd azt is és még annyiszor, ahány ujja van a két kezén. – dőlt hátra Hosszúkéz Gagor.
 – És hogyan képzeli ezt a bűnbandát? A semmiből indulva áradozik itt nagy tervekről. Mi az én garanciám, ha igent mondok? – kérdezte Drake.
 – Két hold alatt kiépítem a hálózatot, további két hold múlva lesz elég pénzem egy komoly, védhető épülethez. Jövő nyáron megkaphatja az első megrendelést és az ön alá tagozódó hajók lajstromát.
 – Ki kárpótol majd, ha kútba esik minden? Felfogadott legénység, megerősített, felújított hajó, új vitorlák, kikötői engedélyek? – kérdezte kufárhévvel Drake kapitány.
 – A tavaszi első újhold idején küldje el a megbízottját hozzám, kapitány. Ötezer arany előleget adok át, amit apránként levonunk majd a megbízási díjakból. Megfelel ez önnek? – kérdezte Gagor.
 – Ha tényleg komolyan gondolja azt, amiket összehordott itt nekem, a tengerek leggyorsabb hajója a következő nyártól az ön zászlója alatt vitorlázik – nyújtotta kezét Drake. – Adok valamit. Ez az kitűző nekem sokat jelent, amolyan gyerekkori emlék. Tavasszal a küldöttem erre fog hivatkozni, amikor meglátogatja az előlegért. Remélem, amikor átadja neki a pénzt, ezt is visszakapom! – mondta Drake kapitány, majd a térképasztala fiókjából egy festett brossfélét nyújtott át a tolvajnak.
 Gagor hosszan nézte a fából készült, egeret ábrázoló festett brosst.
 – Egy kék egér. Tudni fogja, hogyan haladok – mondta Gagor.

 A Kósza Szél előbb észak-nyugatnak, majd délnek hajózott. Drake kapitány elárulta, hajnalban feltűnt a horizonton egy vörös vitorla csúcsa. Mivel a Kósza Szél árbóca minden hajónál magasabbra nyúlt, a másik hajó nem fedezhette fel őket.
 Három nap múlva megpillantották a partvonalat. Éjszaka a külső mólókarhoz simultak, és Gagor a partra ugrott.
 – Egy év! – emelte fel mutatóujját Drake.
 Hosszúkéz Gagor intett egyet, majd a kikötő felé indult. Puha ágyban, ringatózás nélkül akart aludni, így első gondolatai között a Kofaszellem emelete és félelf csaposa járt.

 Alig telt el negyedholdnyi idő, Gagor végig látogatta a „posvány” összes ivóját. Kockázott, kártyázott, kinek mihez volt éppen kedve. Kis tétekben kezdte, beetetve ellenfeleit. Sokszor nyerhetett volna, de inkább úgy csalt, hogy biztosan veszítsen. A szerencséjét áldó és vérszemet kapó ellenfelek hangosan követelték ki a tétek emelését, akár duplázva is a pénzérmék számát.
 Mire telihold lett, ezer arany fölötti bevételt könyvelhetett el. A Martalócban, a Csülökben és a Zavarosban kihívásos estéket hirdettek. A tét óriási volt: aki legyőzi Gagort, az ötszörös díjat zsebelhetett be. A kihívás összege tíz arany volt, és ha nyert a kihívó, ötven arannyal lehetett gazdagabb. Természetesen a tolvaj nagyon vigyázott rá, hogy mindig legyenek szerencsések, akik elmondhatták magukról, hogy kifosztották a nagy Gagort.
 Miután az egyik kihívóját ötven aranyhoz segítette, Gagor a kocsma összes vendégének állta az italszámláját. Rendesen lerészegedett a kocsma vendégserege, összeborulva énekeltek és reggelig az asztalon táncoltak.
 Hosszúkéz Gagor beszélgetésbe elegyedett két, már nem annyira szomjas építőmesterrel, akik a „posvány” házainak, középületeinek rendbehozásán fáradoztak. Teraszokat építettek, vizes pincék támfalait erősítették meg. Rövid terefere és pár kancsó lőre után hamar kiderült, hogy a Csikóhal tulajdonosa komoly bajban van. A fogadó pincéje felvizesedett, mert az utcai szennycsatorna repedésein leszivárgott a hígtrágya. A vendégek csak fogyatkoztak, a kocsmáros éjszakákon át pityergett.
 A mesterek hiába tapasztották újra a falakat, az csak mállott, kiült rá a bűzös kristály. Naphosszat csak dolgoztak, amikor az egyik málladozó oldalfal megrepedt és a pince folyósójára dőlt. Az építők nagyon megijedtek, de mindezt elnyomta a kíváncsiság, melyet a leomlott fal mögötti feltáratlan járatrendszer tudata élesztett.

 A szerencse kegyeltjének mondott kockajátékos tovább építette a róla szóló legendát. Szóbeszédet indított, miszerint elf ficsúrok akarják behálózni Hosszúkéz Gagort. A tolvaj kereste volna a nagyobb nyeremények lehetőségét, de eddig nem jutott közelebb a tünde ifjakhoz.
 Egy nap azonban egy küldönc levelet hozott a Kofaszellem csapszékébe. Corrin átadta a bontatlan, elf családi pecséttel lezárt iratot. Gagor megvárta, amíg a csapos becsukja maga után az emeleti szoba ajtaját, majd megnézte a lapokat lezáró viaszábrát.
 A pecsétviasz egy gólyaszerű madarat ábrázolt, csőrében faággal. Gagor nem ismerte az elf családok címerállatait, így nem is gondolhatta át a küldő család politikában elfoglalt helyét.
 Óvatosan felbontotta, ügyelve, hogy a széthajtott lap ne sérüljön. Közös nyelven íródott, ezt szinte mindenki beszélte a szigeten, tünde, ember egyaránt.

Hosszúkéz Gagor Úr saját kezébe!

Tisztelt Uram! A hét utolsó napján barátaimmal egy kis összejövetelt tartunk, melyen szívesen hódolunk a sors- és szerencsejátékoknak, úgy, mint a kockázás, Tesz-Vesz blattolás és a Három Góré formuláinak. Úgy hallottuk, az uraság is jártas ezen izgalmakban, kevés legyőzője akadt posványszerte.
Ifjú elf barátaimmal szeretnénk kipróbálni ezen játékokban szerzett tapasztalatunkat, magunk mellé állítva a szerencse forgandóságát! Reméljük, elfogadja a kihívást, s kiáll ötünk ellen egy „mindent visz” estére! A belépő összeg tízezer aranypénz, így a nyertes hatvanezer aranyérme nyereménnyel távozhat.
Az összejövetel helyéül a Kakasszó pincéjét választottuk. Lámpaoltáskor kezdjük a játékot és az első kakasszóig játsszunk. Az első hang hallatán megolvassuk a pénzhalmokat, és aki előtt a legtöbb érme fekszik, az visz mindent. Várjuk mielőbbi válaszát, a küldönc türelmesen vár a levélben írt válaszára!

Kihívója: Jonnas Helgroy

 Gagor érezte a csapda veszélyét, de egyben látta az anyagi kitörés azonnali lehetőségét. Ha nyer ezen a versenyen, óriási vagyonra tesz szert, ami lehetőségek kapuit nyitja meg. Ráadásul olyan körbe kerülhet, ahol előre tervezhető a folyamatos gazdagodás.
 Válaszát papírra vetette, majd gyertyaviasszal visszazárta a levelet. Lesétált a fogadó ivójába, ahol az alkalmi küldönc türelmesen várta.
 – Saját kezébe! – Intette a fiatal fiút a tolvaj.
 – Úgy lesz nagyjóuram! – mondta a küldönc, akin látszott, Gagort méltóságként kezeli, hiszen egy tünde családdal áll levelezésben.

 A Kakasszó inkább tűnt léhák mulatóhelyének, mint sem egyszerű fogadónak. Hosszúkéz Gagor átsétált Meravin főterén, elhaladt Aisteen temploma mellett és a sziget belseje felé tartott. Kereskedőházak, tünde családok portája mellett haladt el. A tolvajt mindenki megnézte, errefelé nem szoktak emberek járkálni. Az a kevés külhoni, aki nap, mint nap erre jár, a gyümölcsszedők és napszámosok táborába tartozik, de őket katonák kísérték a lankás dombokon lévő gazdaságok irányába.
 A nap már régen lebukott a dombok mögött, Gagor az olajlámpák alatt caplatott. Úgy érezte, a feje fölött a Koldus csillagkép csak őt figyeli.

 Elf ajtónálló vigyázta a Kakasszó portáját. Amikor Gagor odaért, a karddal felszerelkezett katona maga elé tette a kezét, jelezve, ide ember be nem teheti a lábát.
 – Helgroy úr vendége vagyok. Jelentse, hogy megérkeztem! – vetette oda Gagor, mit sem törődve a tündék felsőbbrendű önérzetével.
 – Itt várjon! – mondta a katona, majd nem túl lelkesen eltűnt az ajtó mögött.
 Kisvártatva visszajött. A tolvaj látta az arcán az undort, inkább verte volna orrba a kard lapjával, mint sem, hogy őt kísérgesse az urak asztalához.
 – Helgroy uraság már várja.
 A tolvaj az őrre mosolygott, de annak arcán csak megvetést látott.