Királycsinálók

Királycsinálók – ciklus

A Sellő (Huszonegyedik fejezet)

 A fonott hajú matrózok arcán értetlenség látszódott. Eddig idegen nem tette a lábát a Sellő fedélzetére, nem értették, kapitányuk miért engedte ezt jöttmenteknek.
 Drake könnyedén átlépett a fregatt tatjára, ahol Laven Serrando mosolyogva üdvözölte. A kölcsönös tiszteletadás és a vendéglátogatás okán a Kósza Szél kapitánya egy kis fadobozt nyújtott át.
 – Kapitány, kérem fogadja tőlem ezt a kis figyelmességet. Emberöltős, Cirmosvirágú Szúróka gyökeréből faragták. Egy hajóskapitánynak dukál, hogy füstöljön – nyújtotta át a dobozkát. – A benne lévő dohány nem holmi ócska darálmány, kövön szárított, tünde őrlemény. Mellesleg a pipafüst a legjobb széljelző, én is erre esküszöm – súgta Serrando fülébe úgy, hogy a tengerészek meg ne hallják.
 – Drake kapitány! Nagylelkű és szívemnek örömteli az ajándéka.
 Drake intett egyik matrózának, aki a vállára vette a kékegeres hordót, majd kissé remegő lábbal átlépett a csodaszámba menő vitorlásra. Csomagját letette Laven Serrando lábához, majd amilyen gyorsan tudott, visszaiszkolt a Kósza Szélre. Laven szemügyre vette a hordót, majd felkacagott és Gagorék felé intett, aki türelmesen nézte végig a két tengerész násztáncát.
 – Mire vártok barátaim? Gyertek át ti is!
 A második pohárnál tartottak. A shedeli a nyelve hegyével ízlelgette a Mágusok Borát, majd egy hajtásra kiitta. A gnómra nézett, aki erre kissé összerezzent. Laven teli fogsorral vigyorgott, érződött a testbeszédén, hogy elégedett az alkotással.
 – Meglepődtem. Abban szinte biztos voltam, hogy eljöttök a találkozóra, de a hordó belbecse bizonytalanságban tartott. Hosszúkéz Gagor, Meravin ura, Drake kapitány és a flottája, mely uralja a Nagy Vizet, no meg Shannalar uram, az egyetlen általam ismert kékmágus! Mennyi az esélye annak, hogy ezt a titkot megkaparintsátok az elfek legjobban őrzött terméből? Gyakorlatilag esélytelen vállalkozás volt, most mégis egy gyönyörűen faragott hordó fekszik előttem, melynek nedűje maga a tökéletesség. A receptúrát is megkapom? – kérdezte a vendéglátó.
 – A Kék Egér céhe mindig betartja az ígéretét, Laven – felelte Gagor. – Amennyiben az előállítás menetét kiadnánk a kezünkből, az a hosszútávú megállapodásunkat veszélyeztetné. Légy elnéző, ha az érdekeinket védjük!
 – Csak egy ártatlan kérdés volt – mondta nevetve Laven. – A Mágusok Bora tökéletesre sikerült.
 – Most egy hordót hoztunk – mondta Gagor. – Mennyit szeretnél?
 – Ha jól tudom, a következő szüret odébb van. Mennyire nehéz beszerezni az alapbort? – kérdezte Laven.
 – Az a hordók számától függ. A nagy mennyiség mindig feltűnő jelenség a piacon – mondta Gagor.
 – Viszont olcsóbb, mintha poharazva hoznátok! – érvelt Laven.
 – Szerinted senkinek nem szúrna szemet a tünde borok felvásárlása? – hajolt közelebb Gagor. – Tűhegy őrzői mind vakok tán? Hercegek, urak, törpedinasztiák sarjai kezén ment át a bogyósfürt leve, hogy észrevétlen maradhasson – füllentett Gagor. – Itt mindenki az életével játszik!
 – Viszont busás a fizetség is – vágta rá egyből Laven Serrando. – Ennyivel elégedettek lennétek? Egy hordóért ezt kínálom – intett a legvékonyabb matrózának, aki lesietett a fedélközbe és két csomaggal tért vissza.
 Egymáson pihent két doboz. Egy tenyérnyi méretű ládika feküdt egy kódexméretűn, mely a matróz két vékony tenyéren pihent. A vendégek számára csak ekkor derült ki, hogy Laven tengerésze valójában egy fiatal lány.
 – Megfestettem őket – mondta Laven, majd elkérte a lánytól a nagyobb dobozt.
 Óvatosan kipattintotta a kicsiny kallantyút és feltárta annak tartalmát. Apró fiolák voltak benne rendszerezve. Három sor, mindegyik sorban négy üvegcse.
 – Ezt az átlátszó folyadékot már ismered – mondta Laven Gagornak. – A középső sorban a dárdás tűzhal tüskéinek rettenetes fekete mérge lapul. Elég egy apró szúrás, és ha hitvány a test, menten meghal az illető. A harmadik sorban egy különös növény titkos olaja rejlik. A temetőkben, sírok mentén nő, az ott pihenők táplálják. Kend be a tenyered az olajjal és érints meg egy halottat: a maradék energiája azonnal reád száll – magyarázta kissé sejtelmesen Laven Serrando.
 – Elszívja az élet erejét? – kérdezte kíváncsian Shannalar.
 – Nemcsak az élők, a holtak erejével is felruház – kacsintott a mágusra Laven.
 Hosszúkéz Gagor elismerően bólogatott, de nem szólt egy szót sem. Laven kérdően nézett rá.
 – Ezért még senki sem teszi kockára az életét. Ebből nem tudom kifizetni az orgazdákat – mondta Gagor kimérten, várva, mit is rejthet a kisebbik ládika.
 – Ebből talán futja – vette el a másik ládát Laven.
 Miután kinyitották, Drake kapitányból cifra káromkodás buggyant elő, a gnóm szeme meg majd kiugrott a helyéből. Gagor elismerően billentette meg a fejét.
 A ládikóban kétmaréknyi igazgyöngy és néhány kékeszöld, nyolcszögletű akvamarinkristály lapult.
 – Ezek csupán tengeri kavicsok. Ha jól tudom, a királyságotokban ez komoly értéket képvisel – nézett kérdőn Gagorra Laven Serrando.
 – Száz hordó a következő szüretig. Ha nem fog senki gyanút, akkor a következő évben megduplázhatjuk – vágta rá azonnal a tolvajfejedelem.
 – Rendben. És neked, mágus barátom, a válaszom az, hogy igen! – nézett Laven a gnómra.
 – Nem is kérdeztem semmit sem – vágta rá azonnal Shannalar.
 – Igen! Ha a kezedre kened a Temetők Könnyét és megérintesz vele valakit, elszívhatod testének fundamentumát, miáltal gyógyulhatsz és erősödhetsz! – folytatta Laven. – Ahogy gondoltad!
 A gnóm szeme tágra nyílt, és ismét erőt vett rajta a félelem. A tudás, mely vele szemben állt, kíváncsivá és meggondolatlanná tenné, de az ismeretlen ereje mozdulatlanná béklyózta. Csak állt szótlan, pislogva az értetlenség útvesztőjében. Gagor, látva a mágus e világból való kizökkenését, gyorsan átkísérte a Kósza Szélre. Az árnyék talán lehűti a fejét.
 Drake kapitány nem tudta, előállhat-e kérésével, de Laven Serrando megelőzte őt.
 – Kapitány! Engedje meg, hogy körbe vezessem a hajómon! Tudnia kell, hogy ön az első ember, kinek ez megadatik.
 Sokáig sétáltak, lementek a fedélközbe, megnézték a bordázatot, a kormánylapát szerkezetét és a vitorlarendszert. A Kósza Szél kapitányában gyűltek a kérdések, amiket a fedélzetre visszaérve fel is tett. A Sellő parancsnoka illedelmesen válaszolt.
 – A terveket én vetettem pergamenre, így ismerem minden porcikáját. A Shedel birodalom hat városában építették, majd egy hetedik szárazdokkjában ácsolták össze. Az árbóca az eget veri, a vitorláiból egy egész hadseregnek varrhatnának sátrat. A fordulékonyságát és a stabilitását három kormánylapátnak és a víz alatti szárnyainak köszönheti. Baj esetére két kormányállást építettünk. Ez ma az ismert világ legjobb hajója. Itt született, ide tartozik, itt érzi jól magát. Gyönyörű asszony, igaz? – kérdezte Laven Serrando Drake kapitányt.
 Drake szemében egy könnycsepp jelent meg, értette a másikat, így kurtán felelt.
 – Igen, az!
 – Ismerem a munkásságát, így adnék egy ajándékot – mondta Laven. – Nem nagy ár azért, hogy ne irigykedjen az én Sellőmért – mondta, majd zsebéből egy tenyérnyi, hosszúkás lapokra csiszolt akvamarintömböt adott át. – Tegye a térképasztalára és ha bajban lenne a Kósza Szél, imádkozzon! Talán meghallgatja fohászát a tenger istennője! – veregette meg a kapitány vállát Laven.
 – Kapitány! – állt meg egy pillanatra Drake. – A gnóm mágusunk folyamatosan kétségek között őrlődik az ön népével kapcsolatban. Hiedelmek, babonák tarkítják fajtája históriáját, beleértve a származásukat és a mindennapjaikat. Nyugtasson meg, és áruljon el többet magáról!
 – Vendégül lát a Kósza Szél fedélzetén? – kérdezte kapitány társát Laven.
 – Büszke vagyok a mi világunk leggyorsabb hajójára, megtiszteltetés lenne, ha az én asztalomnál nyugtatná meg Shannalar barátunkat.

 Amikor a gnóm meglátta, hogy a shedeli átlép a hajójukra, önkéntelenül összehúzta magán a színpompás köpenyt. Óvatosan, szinte félve nézett Laven irányába attól tartva, menten szemmel veri, vagy kutakodik a fejében.
 Miközben a fedélköz felé vették az irányt, Drake intett felé, kérve, csatlakozzon a társaságukhoz. Mire lesétált a falépcsőn, a többiek már a kapitány asztalánál ültek. Gagor kihúzott székkel várta, melyre lassan ült csak le a gnóm, éppen szemben a shedeli kereskedővel.
 – Minek hoztátok ide? – kezdte a mágus. – Ellopta a gondolataimat, turkált az agyamban!
 – Valóban olvastam a fejedben – mondta Laven, miközben apró mosoly jelent meg a szája szegletében, várva a gnóm reakcióját.
 – Tudtam! – állt fel az asztal mellől Shannalar. – Igazak a hírek mind! Veszélyes átokfajzatok…
 – Én is mágus vagyok – szakította félbe a gnóm kirohanását Laven Serrando.
 Annyira meglepődtek a shedeli kereskedő mondatán, hogy a szájuk is tátva maradt. Shannalar az ájulása előtti utolsó pillanatban vett egy nagy levegőt, majd teljesen más hangon folytatta.
 – Hol találtál energiakristályt?
 – A mi népünknek nincs szüksége holmi csecsebecsékre a mágikus energiák összegyűjtéséhez – mondta Laven. – Fajtánk ősi tálentuma, hogy elég összpontosítanunk a varázsigékre. Összetett kézmozdulatok nélkül, néhány szó elmondásával képesek vagyunk a mágia elérésére és alkalmazására.
 Shannalar leesett állal hallgatta a shedeli mondandóját. Úgy állt az asztal mellett, mint az a gyermek, aki ősei regéit hallgatja a faluba látogató mesemondó szájából az év eleji nagyvásár idején.
 – Mondanak minket boszorkánynak, lélekmágusnak, de leginkább csak suttognak a hátunk mögött – folytatta Laven Serrando. – És ez így van jól. Az ismeretlenség megóvja népünk jelenét, lehetőséget adva a jövőre.
 – A Mágusok Bora pedig felerősíti ezt a képességetek? – kérdezte Hosszúkéz Gagor.
 – Minden képességünket, köztük a belső mágiára vonatkozókat is – bólintott Laven.
 – Hol éltek, mivel foglalkoztok? – kérdezte Drake.
 – A tenger gyermekei vagyunk, a víz az otthonunk – válaszolta Laven. – Sót párolunk, néha felszedjük, amit a tenger feneke nyújt és őrizzük a víz világát.
 – Eddig nem mondtad, hogy sóval is kereskedtek – gondolkodott hangosan Gagor.
 – A hordókat sem üresen kapod majd vissza – válaszolt a shedeli, értve Gagor célzását. – Az lesz népem ajándéka.
 – Mesélj a mágiátokról! – kérte Lavent szinte meglepetés szerűen a gnóm.
 – A mágiánk népünk sajátja, a tengerhez és élővilágához kapcsodik. Halként úszunk a víz alatt, beszélgetünk, ha kell, együtt élünk a víz alatti világgal, akik hálásak, ha védelmükre kelünk. Elűzzük a szigonyt használó és szórakozásként öldöklő kalózokat, megóvjuk a zátonyok közti utódneveldéket.
 – A Sellő faragványai Tűhegy tündemotívumaira emlékeztetnek – próbálkozott Gagor.
 – Nem tudtam, hogy a művészetekhez is ért az alvilág ura, bár a hordók díszítése is irigylésre méltó – terelt Laven Serrando. – Mindenhol élnek elf mesteremberek, Naposparttól Shedelig. Amit megálmodunk, azt látjátok viszont ezen a csodán – mutatott a Sellő irányába.
 – Ősi iratok említenek egy tengeri tündefajt, mely uralta a vizek mélyét, eggyé válva a hullámokkal – puhatolódzott Drake.
 – Legendák egy ősi civilizációról – bólogatott Laven. – Ötszáz nyárközép óta nem láttak tengeri elfeket. Elhagyott és kifosztott romvárosuk most is ott áll Palaonasz szigetén – zárta le a beszélgetést Laven Serrando, akin látszott, kerülné ezt a számára kényes témát. 

 – Három holdhónap múlva ugyanitt! – mondta Gagor, miközben eloldották a köteleket.
 Drake levitte a kristályt a kabinjába és maga elé tette az asztalra. Gyertyát gyújtott a kristály mögött, csodálni akarta tengerzöld színét, azonban a kristály közepén valami szokatlant látott. Rögtön érezte, hogy valami oda nem illő dolog kövesedhetett bele a drágakőbe, így kezdte érteni, miért is szabadult meg tőle ilyen könnyen a Sellő kapitánya.
 Felnagyító csiszolmányt vett elő a fiókból és a szeméhez helyezte. A tokosodott zárvány láttán azonban hangosan felkiáltott. A kristály közepén felvont vitorlákkal a Kósza Szél feszített és kormányállásában egy tengerészkapitány feszített, pipával a szájában. Talán még a füstje is szállt, bár erre nem mert megesküdni.
 Amikor a fedélzetre lépett, csobbanásokat hallott. Oldalvást látta még a Sellőt, kapitánya az orrban állt széttárt karokkal. Drake előre ment az orrba s kihajolt a korláton. A Kósza Szél körül tengeri lények úsztak. Hol előbukkantak, hol elmerültek a habokban, hullámokat vetve a vitorláshajó oldalánál. Pettyes és orros lapátfarkúak vigyázták a Kósza Szél útját. Néha a jóval előttük haladó mozgását követve oldalvást kanyarodtak, jelezve a víz alatti homokzátonyokat, melyeket a matrózok is láthattak, amikor hajójuk elhúzott felettük.
 Drake kapitány eddig nem gondolt úgy a tengeri elevenszülőkre, mint a hajósok barátaira, de most a saját bőrén érezte a tenger állítólagos istennőjének vigyázó tekintetét és az őket óvó karok vízfodrokban történő megtestesülését.

 Hazafelé tartottak. Shannalar észrevette magán, hogy néha Marsa tovatűnt szigete felé pillant. Az elmúlt két emberöltő alatt nem tette ki a lábát a szigetről.
 Hosszúkéz Gagor már nagyon unta a hullámok okozta hánykolódás vízbetegségét, ami szélcsendes időben is állandó imbolygással párosult. S ha már szédült az odaképzelt tarajoktól s elnyúlt a fedélközi priccsen, fülében tovább hallotta a tenger zúgását, s mélyen a fejében érezte a hullámverés tébolyult ringását.
 Alig várták, hogy újra láthassák Meravin partjait, ezt még Drake kapitány is kiejtette egyszer a száján. Ahogy közeledtek Tűhegy ormai, úgy kalandoztak a gondolatok a matrózok fejében. Egymásnak bizonygatták mérhetetlen gazdagságukat, melyet az utolsó nap Drake a kabinjában mindenkinek kis erszényben átadott.
 Miután a tengerészek zsibongása elült, Drake a gnómot és Gagort is a kabinjába hívta, hogy szemrevételezzék Laven Serrando köveit. Eddig nem akartak vele foglalkozni, nehogy rátelepedjen elméjükre a sokszor hallott, drágakövek okozta téboly, de most elérkezettnek látták az időt, hogy felbecsüljék valódi értéküket. Mindannyian konyítottak a csiszolt kövekhez, de pontos becslésre nem vállalkoztak. Shannalar ötletére mindhárman jókora kortyokat nyeltek a hordóból eresztett borból, melynek hatása azonnal érződött. Látásuk tisztábbá vált, kirajzolódott előttük a legapróbb repedés is, megjelentek a kő mélyén található legkisebb zárványok.
 A ládikó tartalmát kiöntötték a kajüt térképasztalra, majd egyenként szemléltek meg minden követ.
 A kagylókban nevelkedett gyöngyökkel kezdték, melyek szinte teljesen egyformának tűntek.
 Gagor szerint valamivel értékesebbek voltak, mint azt Drake bizonygatta, de megállapodtak egy közepes értékben, ami gyöngyönként kétszázhúsz aranyat kóstált, összértéke a tizennyolcezer aranyat verte. Találtak azonban nyolc különleges, jóval nagyobb gyöngyöt, mely sárgásabb árnyalatban pompázott. Az opálos színt vércseppekre emlékeztető elszíneződések tarkították, amilyeneket még sem a gnóm, sem Hosszúkéz Gagor eddig nem láttak.
 Drake nagy gondossággal vette a kezébe az egyik gyöngyöt. Figyelmesen, szinte áhítattal nézte.
 – Körömnél nagyobbat sosem láttam. Ezek olyan víz alatti sziklákon nőnek, ahol sok a fény. A kagylók ott növesztik a gyöngyöt, majd ott is pusztulnak el. Sokan merülnek gyöngyökért ilyen mélységekbe, de fogalmam sincs, ezek hol nőhettek ekkorára – elmélkedett Drake.
 – Talán mélyebben, ahol még kap elég napsugarat és az áramlat is éltető – mondta Gagor.
 – De ki úszik le értük? – töprengett hangosan Shannalar.
 A különleges drágakövek értékét nézve Drake kapitányra hagyatkoztak. Szerinte ezek értéke felbecsülhetetlen. A kisebbeket Vízmélyén négyszáz aranyra taksálják, de akadhat, aki ezért itt tízezreket is megadna.
 Az asztalon már csak öt, nyolcszögletű akvamarinkristály feküdt.
 A tenger éke. Színe pont olyan, mint a felette hullámzó sós vízé, ezért oly észrevétlen. Shannalar szinte megbabonázva nézte őket, Drake a Laventől kapott ajándék mellé képzelte el körítésként. Egyedül Gagor gondolt rájuk csupán a haszon szénnel megrajzolt, vastagvonalas nyelvén.
 Mindannyian láttak már hasonlókat, de ekkorát egyikük sem tartott még a kezében. A kristályoknak gyógyító és védelmező erőt tulajdonítottak, erről regék is szóltak, ám az igazukról senki sem tudott bővebbeket. Egyben megállapodtak, ez az öt drágakő felettébb értékes, és a Laven Serrando által rájuk testált ládikó értéke hatszámjegyűre tehető, ami fényes hasznot jelent a Kék Egér Kereskedő és Tolvajcéh számára.
 – Ezek árából a további száz hordóra is futja, méghozzá bőven! – dőlt hátra Gagor. – Ha levonjuk a bogyósfürt költségeit, a tengeri utakat, az egyházi adományt és a hordók árát, akkor is a fele biztosan megmarad. Tizenötezer arannyal lettetek gazdagabbak, barátaim! – mondta Gagor nevetve.
 – Ki sem merem mondani, mit hozhat száz hordó a konyhára – merengett Shannalar.
 – S mivel kereskedhet még ezen kívül a shedeli barátunk? – tette fel a kérdést Drake.
 – Szorosabbra kell fűznünk ezt a roppant jól jövedelmező kapcsolatot – mondta Gagor.
 – Nem hajózok zátonyok közé! – hárított Drake.
 – Vajon hányan lehetnek? – szörnyülködött Shannalar, kiben felrémlett a shedeli gondolatolvasó mágiája.